Zsuzsanna [Írások]

Mikor a nap izzóvörös korongja
a mély vizekbe süllyedt hirtelen,
s már alig látszott Jaffo karcsú tornya,
egyszerre este lett, sötétlő, színtelen,
Galil felől kis szellő fújni kezdett
söpörve vissza puszta rőt porát,
de moccanás se törte meg a csendet,
érezni cédrus s olajfák illatát,
kertjébe lép erényes szép Zsuzsánna,
kezében korsó, a vállán lenge leplek,
otthagyva fülledt fénytelen szobáját,
fürödni vágyik s ledőlni majd utána.
Először bontja könnyű kis ruháját,
majd hűvös vízzel arcát mossa szépen,
és így tovább, de részletezni szégyen,
szelíd halmok, lankák és hajlatok
közöttük völgyek rejtőznek sötéten,
ha akkor és ott bármit láthatott
a leskelődő három vén legény,
akik sóváran lesben álltak ott
a szomszéd háznak rejtett szegletén.
Sok ember él, kit vágya elvarázsolt,
való világnál több a képzelet,
a két szakállas mégis nagy szamár volt,
az ügyből per lett, hosszú szerfelett,
és vallomások voltak, s vádbeszédek,
és végsőkig küzdő peres felek,

és dúltak ott közöttük vad viták,
egymásnak estek Weiszek és Vidák,
a véneket meg szépen megkövezték,
oly csendesek nyaranta itt az esték.