Lám, huszonöt színes esztendő vált szürke fakóvá,
emlék már, halovány, ami tegnap fényesen élt még.
Felcseperedtél, gyenge virág, hisz a széltől is óvtak
drága szeretteid, kik valahol idegenben nyugosznak.
Félvad fegyveresek hajtottak úttalan úton,
laktad a lágereket vasdróttal körbekerítve
és kiheverted a jajteli éveket, bármi nehéz volt.
Elméd felkeresett új célokat, eszmei távolt,
lelkes harcosi körben találtál új rokonokra.
Boldog vágyra, szelíd szerelemre derült fel az arcod,
lépteid elnehezültek a számtalan asszonyi gondtól,
szíved alatt hordod, figyeled kicsi szép gyerekünket,
véle fut már az idő, vele szökken a sokszínű élet.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése