Állati mesék

1.

Lakott az utcánkban egy argentin dog. Igen mérges, rámenős kutya, csupa izom, hatalmas fej, félelmetes fogak. Állítólag rabszolga őrzésre-vadászatra tenyésztették ki valaha ezt a fajtát. Amúgy szép kutya, ha valaki szereti ezt a tipust. Ez a dog elkövette azt a könnyelműséget, hogy megtámadott egy varjút (dolmányos varjú – corvus cornix), aki épp ott keresgélt a kertben (ahogy a varjak szoktak). A kutya nem ölte meg az áldozatot (aki történetesen egy méretes fióka volt), de megsebesítette, talán a szárnyát törte el. Nagy botrány lett. A két varjúszülő azonnal a fióka védelmére indult, stukák módjára a levegőből támadták a kutyát, aki tehetetlenül, vinnyogva keresett menedéket a gazdáinál. A továbbiakban a dogot elzárva kellett tartani, később autóval máshová vinni, mert a varjak nem adták fel, őrizték a házat, és mihelyt megjelent a kutya, támadtak (fejre, szemre mentek). A blokádot a továbbiakban az emberekre is kiterjesztették. A gazdát egy ízben jól megbúbolták, a gazdáné ki se mert lépni a házból. Mit lehetett tenni, szégyen, nem szégyen, segítségért folyamodtak. Először a madártani intézetet hívták fel, onnan rögtön az első titkárnőről lepattantak: „Mit képzelnek, minden varjú mellé biztonsági őrt fogunk állítani? Aztán jöttek a madárvédők: „A varjú ritka, védett madár, azonnal szüntessék be a madarak zaklatását, azt a gyilkos kutyát ki kellene végeztetni!” Rendőrség: „Kérem, mi csak emberekkel foglalkozunk, madárral még sohasem volt dolgunk.” Végül egy ifjú rendőrtiszt úgy gondolta, hogy csak ki kéne szabadítani az öregeket az ostromzár alól, kiküldött két rendőrt a helyszínre. Ők hosszas tanácskozás és gondos előkészületek után megfelelő védőkesztyűben, foglyul ejtették a fiókát hősiesen állva a varjúszülők veszedelmes zuhanórepüléseit. Aztán vászonzsákba rejtve gyorsan autóba ültek és menekülésszerűen távoztak, hogy a kis varjúnak valami új helyet találjanak.

Az öreg varjak ebbe a megoldásba nem nyugodtak bele. A házat egész napos megfigyelés alá helyezték, akárki megjelent, iszonyú károgással, zaklatással követelték vissza a gyereküket. Még egy jó hétig tartott a légiblokád, mire beletörődtek a változtathatatlanba. A házaspár azóta is csak gondos felderítés után meri elhagyni a házat.


2.

Pestkörnyéki városka, családi házak, a kis előkertben bozontos kutya tépi a láncot, (mint később kiderült, műbalhé az egész), odabenn kedves, fehér törpeuszkár üdvözli lelkesen a vendégeket. Csendes beszélgetés a házról, a városról, egyebekről. „Tetszik tudni, mi kutyás emberek vagyunk - tér rá a házigazda a lényegre – mindig volt kutyánk, még olyan is volt, hogy egyszerre hét kutya volt a házban. Volt amelyiket vettük, másikat befogadtuk. Hanem volt egyszer egy dobbermanunk, azt nagyon szerettük, jó kutya volt. Csak hát akármilyen jó kutya, egyszer csak megöregszik. Öreg lett, beteg lett, sokat szenvedett szegény. Egyszer hazaérünk a munkából, hát élt még, de már csak alig-alig. Pár percen belül vége volt, meghalt. Sírtunk persze a párommal, és úgy gondoljuk ma is, hogy a kutyánk megvárt minket, nem akart addig meghalni, amíg nem találkozott velünk még egyszer.”

A szeretett lénytől is meg kell válni, a halottat eltemetni. A gazdáék el is vitték, gondosan betakarva, egy régen kiszemelt helyre, sírt ástak, eltemették, kis halmot emeltek földből, megjelölték a helyet egy fán, hogy néha vissza-járhassanak emlékezni.

Hazaérnek, kiszállnak a kocsiból, egy kutya áll a házuk előtt. Megnézik közelebbről, dobberman ez is. Elcsavargott kutya, befogadják, míg nem találják meg a gazdáját. Hirdették mindenfele, de gazda sohasem jelentkezett. A kutyát nem látta senki azelőtt.

3.

Madaras történet. Garzonház, nyolcadik emelet, egyedülálló idős hölgy lakja. Egy este kopognak az ablakon (nyolcadik emelet, rolló leeresztve). Ugyan már hogy kopognának, képzelődsz, hallucinálsz. A kopogás ismétlődik, sőt erősödik. Az asszony erőt vesz félelmén, felhúzza a rollót, hogy megnézze, mi is történik odakint. Hát egy madár veri az ablakot, jó nagyocska, galambforma, tarkatollú. Ahogy kinyitja az ablakot, látja, hogy a párkányon egy másik, hasonló madár fekszik, aléltan. A beteg madár beesik a szobába, a kopogós meg (talán a párja) huss, elröpül.

Az éjszakát a lakásban töltik, a madár nem kér se vizet, se ételt, de él, mocorog. Reggel a beteg (talán sérült) madár talpra áll, topog, nagy nehezen felszáll az ablakpárkányra, aztán a nyitott ablakon át kiröpül. Többet nem látták.
Az idős hölgy szerint mostanában történnek vele csodák.