Jelenetek egy házasságból

Tél volt még, de múlandóban
nap derült az ablakokra,
vidám kedvvel, de vacogva
együtt jártunk kásás hóban,
emlékeztünk vén dalokra,
köztük annyi jajgató van,
lassan mentél, ballagósan
jobbkaromra támaszkodva.

*

Gyűrűket kaptunk, drága kincs,
ujjunkra illik pontosan,
mindketten hordjuk rangosan,
nyegle beszédre bár legyints,
van erre pontos pár szavam:
szép ez az ékszer, híja nincs,
akár a páros kézbilincs,
s a csillogása színarany

*

Igen, rádszóltam ridegen.
Eddig is láttam harcokat,
mik együttélő szíveken
örökre hagytak karcokat,
de most, hogy kedves arcodat
kis furcsa fájás lepte meg,
megértem már, hogy jaj, sokat-
sokat sír az, ki jól szeret.

*






Már megfordultam hány helyen,
s nem volt igazi otthonom,
meleg kis házi gondokon
bevallom, nem is főtt fejem,
ha néha otthon dolgozom,
segítek sután, félszegen,
eloszlik minden félelem,
jó itthon lenni – gondolom.

*


Így mindig, úgy-e? - számtalanszor
kérded buzgó választ várva,
s én hümmögetni szoktam akkor,
jövőjét vajon ki látja,
most mégis hosszú, hűs hajadról
eszembe jut egy szép mese,
vitézről szól, kit hős kalandból
száz évig várt a kedvese.

*

Négyen ültünk a tűz körül
szalonnánk a nyárson sercegett,
mennyei illat szállt a hegy felett
ilyennek minden íny örül,
vigyáztam, ne rontsa kedvedet
a füst, ha lopva göndörül,
lám engem rendelt őrödül
egy eljövendő csepp gyerek

*