Angus

2009 augusztus 17-én megszületett
Angus Hollósy-Reid
7 lbs 13 oz

Adél

Adélkám, úgy-e nem is gondoltad volna, hogy elcsónakázunk mi még itt ketten? Egy hosszabb utazást még megpróbálunk, reszket kicsit a hangom, szépen lökdösnek a hullámok kifelé a tengerre. Magammal viszlek, együtt maradunk, nem bízom már benned...

Salamon András hangjátéka

Erzsi

Vinokurov

Kedves Pali!
Gratulálok verseidhez,jelenség-leirásaidhoz és tanulságos valóság-meséidhez! Számomra fontos:
\"mi tarthat meg szelídnek?\".

Talán: \"ő\".
\"Mellém ül enni.Asztalon az étel.
Rámszól:egyél! És megadom magam.
Csörömpöl,istennő,a sok edénnyel.
Olvas. Söpör. Szalad,mert dolga van
Mezítláb ténfereg öreg zakómban,
vagy fölveri a konyhát éneke.
Szerelem ez? Dehogy. Mi is valóban?
Csak ennyi:
elmegy - meghalok bele.\"

( Jevgenyij Vinokurov)

Lóri

József Attila égi és földi szerelmei

Égi és földi szerelmekről – Kanadában és itthon

Az elmúlt héten érkezett haza kanadai körútjáról Valachi Anna, újpesti születésű, Káposztásmegyeren élő irodalomtörténész, egyetemi magántanár, aki a költészet napja alkalmából József Attila égi és földi szerelmei címmel négy városban – Calgaryban, Vancouverben, Edmontonban és Torontóban – tartott diavetítéses előadást, az ottani Magyar Házak meghívására. A Déry Tibor-díjas kandidátus, több könyv szerzője három évtizede foglalkozik József Attila költészetével; elsősorban alkotáslélektani szempontból kutatja a költő munkásságát, valamint az irodalom és pszichoanalízis kapcsolódási pontjait. Az előadókörút tapasztalatairól hazaérkezése után beszélgettünk.

– Mennyire ismerik Kanadában élő honfitársaink a magyar költészetet, hiszen mi sokszor önkritikusan megállapítjuk, hogy kevés verset olvasunk…

– Annyit már előzetesen tudtam, hogy a Calgaryban élő magyarok a költészet napjáról minden évben megemlékeznek. Hiszen a magyar nyelvet és kultúrát, a közös identitástudatot – idegen nyelvi közegben – elsősorban a hazai irodalom közvetítésével lehet ápolni, szinten tartani és fejleszteni. Örömmel tapasztaltam, hogy mind a négy városban sokan jöttek el a költészet napi irodalmi előadásra, s az est végén nemcsak a költő életére vonatkozó, ebben a közegben vadonatújnak tetsző információkért mondtak köszönetet, hanem az előadás keretében elhangzott, ritkán megszólaltatott versekért is, amelyek tükrében egészen más képet alkothattak József Attiláról, mint amilyennek évtizedekkel korábban, itthon megismerhették. Miután magam is ebben az iskolarendszerben nőttem fel, s József Attiláról elsősorban mint proletárköltőről tanultunk – feltételeztem, hogy vendéglátóim számára ugyanolyan fölfedezés lesz a zseniális költő „emberarca”, mint nekem volt, amikor – Vágó Márta emlékirata elolvasása után – először csodálkoztam rá igazi lényére és költészetének sokáig rejtőzködő rétegeire. És valóban: ezúttal is eredményes volt az alkotáslélektani megközelítés, mellyel azt vizsgáljuk: milyen személyes élmények, motivációk következtében születik meg egy-egy vers, s mitől válik sorssá a „bensőből vezérelt” költői magatartásforma.

– Miért éppen a szerelmi szálra fűzte föl a költő sorstörténetét?

– Mert a szerelmi szenvedély, az ideális társ utáni vágyódás az egyik legfontosabb emberi hajtóerő. Az apátlan-anyátlan József Attila életében különösen nagy szerepet játszott az árvaság érzését kompenzáló szeretet- és szerelemvágy. Közösségkereső törekvéseit is a vele egyívású társak keresése motiválta, s ez a késztetés költészetének alaphangját is meghatározta: „Bocsássátok meg, ha jó a versem, és szeressetek érte!” A szerelmi sikerek és kudarcok tükrében a költő önképének és világnézetének alakulása is nyomon követhető. Például a Vágó Mártával kötendő házasság tervének meghiúsulása a költő eszmei fejlődésében is vízválasztónak tekinthető. A szerelmi csalódás döbbentette rá, mennyire áthághatatlanok a társadalmi osztályok között húzódó, láthatatlan határok. A korán elvesztett mamához, az anyapótló testvérekhez, a rivális barátokhoz és az elérhetetlen „múzsákhoz” való ellentmondásos viszony tükrében bontakozott ki József Attila kudarcokban és szenvedésben „gazdag”, de a traumákat a bölcselet segítségével feldolgozó, egyetemes tanulságokat hordozó, páratlan költői életműve. (Ezt a folyamatot részletesen föltártam „Amit szívedbe rejtesz…” József Attila égi és földi szerelmei című könyvemben.) A jobb megértés kedvéért vetített képekkel illusztráltam az előadást, hogy a „sok kedves nőt”, aki József Attila rövidre szabott életében szerepet játszott, immár ne csak névről, hanem arcról is megismerhessék költészetének hívei.

– Az előadáshoz kapcsolódva egy tv-filmet is lejátszottak, A megtalált szerep címmel, melynek Ön írta a forgatókönyvét.

– Ez egy korábbi, József Jolán, az édes mostoha. Egy önérvényesítő nő a huszadik század első felében című könyvem alapján készült, melyben József Attila nővére és első életrajzírója sorsán keresztül mutattam be a költő családi hátterét, művészi kibontakozását és utóéletét. A fél órás tv-filmet a Balázs Béla-díjas Felvidéki Judit rendezte: ő is velem együtt élvezhette a kanadai magyarok vendégszeretetét. Közösen válaszoltunk a hallgatóság kérdéseire.

– Mekkora érdeklődés mutatkozott az előadás iránt a négy városban?

– Calgaryban, az első helyszínen, izgatottan vártuk a fogadtatást, mert a meghívóban az állt: a szünetben gulyáslevessel vendégelik meg a résztvevőket. Attól tartottam, főleg ezért jöttek el olyan sokan – de kellemesen csalódtunk. Vancouverben az előadás végén egy hölgy odajött hozzám, és megdicsérte a versmondásomat. Erre különösen büszke vagyok... Edmontonban kellemes meglepetés ért: a nézők között volt egy korombeli hölgy, aki azt mondta: József Attila szinte a bibliája, és minden könyvet beszerez róla, amihez hozzájut. Őt elsősorban József Attila, Illyés Gyula és Kozmutza Flóra kapcsolata érdekelte. Én több műfajban is írtam erről az érzelmi háromszögről, tehát számára is tudtam újat mondani, amikor az emlékirodalom önigazoló jellegéről kérdezgetett. A legnagyobb sikert Torontóban arattuk: ott voltak a legtöbben kíváncsiak ránk; szinte tapintani lehetett a csöndet előadás közben, a filmvetítés után pedig szinte sorban álltak az emberek, hogy gratuláljanak, kérdezzenek, és megosszák velünk személyes élményeiket.

– Van-e még föltáratlan terület a József Attila-kutató számára?

– Nagyon sokan, akik ismerik a könyveimet, azt javasolják: dolgozzam fel a harmadik testvér, Etus életét is, aki – noha nem írt emlékiratokat, csak leveleket – Jolánhoz és Attilához hasonlóan fogékony volt a művészetekre: táncolni tanult, kerámiázott, támogatta öccsét, s a Mamához hasonlóan fölnevelt egyedül három gyermeket. Ebben a törekvésemben a költő családja is támogat… Egyébként az irodalmár nem mindig a saját intuícióit követi; gyakran külső „megrendelések”, felkérések alakítják a témaválasztást. Az „Irgalom, édesanyám…” A lélekelemző József Attila nyomában című tanulmánykötetem írásainak többsége például tematikus folyóiratszámokba készült; olyan „hívószavakra” kerestem választ a költő életművében, mint Isten, pénz, nők, utazás, tárgy vagy név. A kortársi kapcsolat-rendszer föltérképezése során pedig a költő számára meghatározó jelentőségű pályatársakhoz fűződő viszonyával is behatóan foglalkoztam, Illyés Gyulától – Babits Mihályig. Aktuális kihívás a száz éve született Radnóti Miklós költészetének további elemzése is. Erre a május végén, Győrben esedékes Radnóti-emlékkonferencián elhangzott előadások kínálnak izgalmas kiindulási pontot.

– Itthon is igény mutatkozik „rendhagyó irodalomórákra”. Milyenek az itthoni tapasztalatai?

– Sok helyre hívtak már előadni – gimnáziumokba, könyvtárakba, művelődési házakba –, és én mindig szívesen megyek, akár Újpestre, Rákospalotára, akár az ország legtávolabbi pontjára (például Kisvárdára), hiszen több érdekes előadásom van József Attiláról, amely családi hátterét, kapcsolatrendszerét, élete és költészete összefüggéseit, valamint a halálával kezdődő kultusz stációit is föltérképezi. Nemcsak külföldön, hanem itthon is missziónak tekintem, ha elmondhatom kutatásaim eredményeit.

Bangha Katalin

Újpesti Napló

Paródiák

Falu végén

Falu végén diszkó bár van,
ott visz az út térdig sárban,
oda jár a lány és legény,
szórakozni diszkó zenén,

Erre jön egy kisasszonyka
blúza mélyen kigombolva:
„Urak, dámák, pasik, szüzek,
ajánlhatok egy kis füvet?

hogyha gyenge a piátok,
itt mérik az ópiátot,
Montenegro, Bánát, Bácska:
eksztázi a tablettácska.”

Hátsó boxban pénzzel henceg
olajszőke Merci herceg,
három széplány veszi körbe,
ájris viszkit tölt a sörbe.

„Kézigránát? Kalasnyikov?
garanciás, nincs itt titok,
eredeti nátó termék,
engedménnyel, tessék-tessék!”

Söröspultnál metil vodka,
hatásosabb, mint a bomba,
akinek a pénz nem számít,
ihat velünk vakulásig.

Falu végi diszkó bárba’
minden éjjel nagy a lárma
idejár a magyar ember
iszogatni este-reggel,

Meg is látná magát benne,
ha a szeme nyitva lenne.




Mári néni balladája

Mári néni megyen a templomba,
Fogsorában három arany plomba,
Kezében a csatos imakönyve,
Néha-néha ráhullik a könnye.

Nagy temetés lesz ma, diófa koporsó,
Dúsan rakott asztal, borral teli korsó.
Vígad itt a gyásznép, muzsikál a banda,
Ötven hold jó földet hagyott itt a gazda.

Mári néni ki-ki jár a sírhoz,
Őszi rózsát, fehér gólyahírt hoz.
Szánja-bánja, gyónta is szegényke:
Vegetát tett ura levesébe.


Ér és Arany

Nekem mindegy, mi zsong fejemben:
Arany csörög,
vagy Vér csorog,

a szerkesztőség így fizet soronként:
rövid sorok -
forintosok,

költőknek a Nyugat sem adhat
arany telért
pár jó sorért.

szünetre vágyom munka közben,
soká ülök,
jaj, mit szülök?

Klondájkra gondolok tünődve:
arany rögök,
arany rögök,

óh boldogok, kik visszatértek onnan,
(kevés nagyon)
kő-gazdagon,

de versből mit lehet csinálni?
legyél blazírt,
klozet papírt!

Ha versem világhírre visz,
talán majd meglelem
búvó arany erem.



Esti kétség


Mi itt e kő? s mért pont e nő,
miért a nem szűnő idő,
mi okból és óh jaj, mi végre,
nézünk reménykedőn az égre,
szorongva aztán magunk elé a földre,
tekintenénk inkább egy ifjú hölgyre,
ki úgyszólván bennünket le se sajnál,
míg másra nézvést olvadóbb a vajnál,
mit ér nekünk a régi Róma romja,
mért szép a szép nő, hogyha közbe ronda,
óh nézz körül, a földön mennyi szépség,
hát mért gyötör folyvást az esti kétség:
mért néz az égnek, ha ismét lefárad,
mért lankad el, hogyha újra állhat?


Megle-petés

Ha évforduló, hadd legyen
meglepetés e szertelen
locsi-
fecsi,

Baumgartent most se én kapok,
előbb jönnek a gazdagok,
lazíts
Babits!

a kávéházi cehhemet
tán Nagy Lajos fizesse meg?
szerény
remény,

jó volna pedig estelen
egy hozzám bújó meztelen
pici
cici,

mi sem lehetne szebb ma este,
selyempaplanos ágyba fekve
etye-
petye,


se lakásom, se hotelem,
rég kimerült a hitelem,
egye
fene!

hajléktalan és pénztelen,
marad tovább a végtelen
laca-
faca.

a kiadókat, hitelezőket,
szívből kívánom, törje ki őket
a nya-
valya!

Ferkó alkalmi versei

Hatvan

(Ruca, Dávid, Ferkó)

Mennyit futottál ezen a távon?
Főnév, jelző, ikes ige?
Állítmány a tárgy?
Csupán alany?
A szó csak félelem?
Mért föld
barátaink után?
Pont, vessző, ékezet?
A pontosvesszők földje ez?
Hat van, kérdez a kocka?
A szám rendszer lehet?
Volt? Csak? Köszönöm?
Mennyit, mennyit futottál hatvanon?
Hívatlan vendég
a szó, a kimondhatatlan?
Suttogjuk csak halkan: hatvan.


Lányok, őszi ligeten

a szeptemberi fény mesélte el
lehet bölcs a szép:
nevetős ráncotok

még zöldben mulatnak a lombok
barna pettyek kezük ékszere
az őszi nap
rejtett tincsekre kacsint
leányszemek évgyűrűi rejtik
a boszorkás titkokat
csókok fölött finom a csipke
élettel súlyos melletek íve
a bimbók íze örök

tágult köldökvilág körül
a bőr ágbogas ösvényein
ősök ujjai az unokákhoz ér

halmocskák dombosodnak
szélesebben ring a csípő
dúsan hajlik a comb
erdő, idő szűk járásán
öles törzsek televényén
bokrok nedvese pillen

Börzsöny ligetéről
erős lábukon a kék erecskék
a tegnap terhét cipelik

mint kamasz vágyak
és kései nász szagát
Dunára sodorja a szél

csitrik nők, bűvös asszonyok
kopaszodó álmaimra
koszorút fon
bíbor szeptemberi fény
lány-gyönyörű ráncotok

November
(Csomor Öcsi emlékére)

november megint november
jönnek ködarcú démonok
meghalt egy kedves ember
penészes a föld
felszáll a varjúraj –
napfogyatkozás

ne szólj ne sírj kedvesem
álom volt csak álom
hulló csend a ligetünk
őszidőnket félem
télidőmet várom


Tréfli világba…
(Salamon Péter 75)

Tréfli világba tréfa kell
és valami más
jó pónem
lipóci gógyi, kedvesen azesz
virtigli sóder
frankó vircsaft
slágfertig vaker
nem valami más
nem halef, tré dumával
gájdoljon simlis,
slemil ganef
valami más kegyelem
córesz hazákban sóheren
nincs majré, csak némi mázli
az asztalon sódar terem
héder és gój haver
a sors legyen samesz
és kell valami más
kőkemény meló
gályázni, mi belefér.
Kemény tanára, fineszes deákja életednek
kibucnyik és ősdrehás,
direktor úr.
A hűség valami más
Salamon, Schweitzer, Klein és Lefi
a nevek ritmusa csak itt honos
kóser tündérek haja simít
brahis, bolsi istenek vigyáznak

Salamon, salom,
salom, Peti

Állati mesék

1.

Lakott az utcánkban egy argentin dog. Igen mérges, rámenős kutya, csupa izom, hatalmas fej, félelmetes fogak. Állítólag rabszolga őrzésre-vadászatra tenyésztették ki valaha ezt a fajtát. Amúgy szép kutya, ha valaki szereti ezt a tipust. Ez a dog elkövette azt a könnyelműséget, hogy megtámadott egy varjút (dolmányos varjú – corvus cornix), aki épp ott keresgélt a kertben (ahogy a varjak szoktak). A kutya nem ölte meg az áldozatot (aki történetesen egy méretes fióka volt), de megsebesítette, talán a szárnyát törte el. Nagy botrány lett. A két varjúszülő azonnal a fióka védelmére indult, stukák módjára a levegőből támadták a kutyát, aki tehetetlenül, vinnyogva keresett menedéket a gazdáinál. A továbbiakban a dogot elzárva kellett tartani, később autóval máshová vinni, mert a varjak nem adták fel, őrizték a házat, és mihelyt megjelent a kutya, támadtak (fejre, szemre mentek). A blokádot a továbbiakban az emberekre is kiterjesztették. A gazdát egy ízben jól megbúbolták, a gazdáné ki se mert lépni a házból. Mit lehetett tenni, szégyen, nem szégyen, segítségért folyamodtak. Először a madártani intézetet hívták fel, onnan rögtön az első titkárnőről lepattantak: „Mit képzelnek, minden varjú mellé biztonsági őrt fogunk állítani? Aztán jöttek a madárvédők: „A varjú ritka, védett madár, azonnal szüntessék be a madarak zaklatását, azt a gyilkos kutyát ki kellene végeztetni!” Rendőrség: „Kérem, mi csak emberekkel foglalkozunk, madárral még sohasem volt dolgunk.” Végül egy ifjú rendőrtiszt úgy gondolta, hogy csak ki kéne szabadítani az öregeket az ostromzár alól, kiküldött két rendőrt a helyszínre. Ők hosszas tanácskozás és gondos előkészületek után megfelelő védőkesztyűben, foglyul ejtették a fiókát hősiesen állva a varjúszülők veszedelmes zuhanórepüléseit. Aztán vászonzsákba rejtve gyorsan autóba ültek és menekülésszerűen távoztak, hogy a kis varjúnak valami új helyet találjanak.

Az öreg varjak ebbe a megoldásba nem nyugodtak bele. A házat egész napos megfigyelés alá helyezték, akárki megjelent, iszonyú károgással, zaklatással követelték vissza a gyereküket. Még egy jó hétig tartott a légiblokád, mire beletörődtek a változtathatatlanba. A házaspár azóta is csak gondos felderítés után meri elhagyni a házat.


2.

Pestkörnyéki városka, családi házak, a kis előkertben bozontos kutya tépi a láncot, (mint később kiderült, műbalhé az egész), odabenn kedves, fehér törpeuszkár üdvözli lelkesen a vendégeket. Csendes beszélgetés a házról, a városról, egyebekről. „Tetszik tudni, mi kutyás emberek vagyunk - tér rá a házigazda a lényegre – mindig volt kutyánk, még olyan is volt, hogy egyszerre hét kutya volt a házban. Volt amelyiket vettük, másikat befogadtuk. Hanem volt egyszer egy dobbermanunk, azt nagyon szerettük, jó kutya volt. Csak hát akármilyen jó kutya, egyszer csak megöregszik. Öreg lett, beteg lett, sokat szenvedett szegény. Egyszer hazaérünk a munkából, hát élt még, de már csak alig-alig. Pár percen belül vége volt, meghalt. Sírtunk persze a párommal, és úgy gondoljuk ma is, hogy a kutyánk megvárt minket, nem akart addig meghalni, amíg nem találkozott velünk még egyszer.”

A szeretett lénytől is meg kell válni, a halottat eltemetni. A gazdáék el is vitték, gondosan betakarva, egy régen kiszemelt helyre, sírt ástak, eltemették, kis halmot emeltek földből, megjelölték a helyet egy fán, hogy néha vissza-járhassanak emlékezni.

Hazaérnek, kiszállnak a kocsiból, egy kutya áll a házuk előtt. Megnézik közelebbről, dobberman ez is. Elcsavargott kutya, befogadják, míg nem találják meg a gazdáját. Hirdették mindenfele, de gazda sohasem jelentkezett. A kutyát nem látta senki azelőtt.

3.

Madaras történet. Garzonház, nyolcadik emelet, egyedülálló idős hölgy lakja. Egy este kopognak az ablakon (nyolcadik emelet, rolló leeresztve). Ugyan már hogy kopognának, képzelődsz, hallucinálsz. A kopogás ismétlődik, sőt erősödik. Az asszony erőt vesz félelmén, felhúzza a rollót, hogy megnézze, mi is történik odakint. Hát egy madár veri az ablakot, jó nagyocska, galambforma, tarkatollú. Ahogy kinyitja az ablakot, látja, hogy a párkányon egy másik, hasonló madár fekszik, aléltan. A beteg madár beesik a szobába, a kopogós meg (talán a párja) huss, elröpül.

Az éjszakát a lakásban töltik, a madár nem kér se vizet, se ételt, de él, mocorog. Reggel a beteg (talán sérült) madár talpra áll, topog, nagy nehezen felszáll az ablakpárkányra, aztán a nyitott ablakon át kiröpül. Többet nem látták.
Az idős hölgy szerint mostanában történnek vele csodák.

Maros vize...

Maros vize folyik csendesen,
maradj itthon, ülj a seggeden,
nem maradok, jönnek értem paripán,
vagy talán csak viszket a pinám.

Áll-e még a régi iskolád,
vár-e még egy szőke lány reád,
édes-e a régi csókok íze még,
áll-e még a farkad némiképp?

Nem voltam még senkié sosem,
odaadnám lángoló szívem,
meghalnék egy csókjával az ajkamon!
- menjen a picsába asszonyom!

Jól tudom, hogy összetartozunk,
egy a célunk, egy a bánatunk,
kísérőnk a hűség és a szép remény,
de hol fogunk kefélni, kérdem én?

Nem tudom, hogy hol történt velünk,
hol találkozott tekintetünk,
azt se értem, pénztárcám mért nincs velem?
Azt tudom csak, lett egy tripperem.

Nyáridőn az éj ezer titok,
mit beszélnek fenn a csillagok?
Sorsunk csupa meg nem értett rejtelem,
mondja, mi a lófasz van velem?

Hetven éves kort megértem én,
voltam házas, voltam agglegény,
ám egy kérdés nem hagy nyugton engemet:
mire költsem spórolt pénzemet?

Ám az ember optimista lény,
egyben bízik gazdag és szegény:
ád az élet régi dalhoz új cigányt,
öreg borhoz zsenge, új pinát.

Huszonöt év

Lám, huszonöt színes esztendő vált szürke fakóvá,
emlék már, halovány, ami tegnap fényesen élt még.
Felcseperedtél, gyenge virág, hisz a széltől is óvtak
drága szeretteid, kik valahol idegenben nyugosznak.
Félvad fegyveresek hajtottak úttalan úton,
laktad a lágereket vasdróttal körbekerítve
és kiheverted a jajteli éveket, bármi nehéz volt.
Elméd felkeresett új célokat, eszmei távolt,
lelkes harcosi körben találtál új rokonokra.
Boldog vágyra, szelíd szerelemre derült fel az arcod,
lépteid elnehezültek a számtalan asszonyi gondtól,
szíved alatt hordod, figyeled kicsi szép gyerekünket,
véle fut már az idő, vele szökken a sokszínű élet.

Este van

Újra csak itt a sötét, a rigók már csendben elültek,
hogy zsugorodnak az úgyis kurta nappalok egyre!
Hűvös a szél, átjár a szobán, a rossz ablakon áthúz,
jó, hogy a kályha meleg s nem kell dideregni magamban.
Társsal könnyebb a tél, csak várok a szürke homályban.
Megszoktuk egymást, ismerjük a bőr simaságát,
búvó illatokat, susogását könnyű ruháknak.
Ennyi sok év! sose hittem volna, talán temagad sem!
Mondd, hova tűnt az a vágy, az az őrjöngő szerelem?
Itt ülünk, két öreg, dögfáradtan nézzük a tévét
veszkődünk szégyellnivaló sok ostoba bajjal,
és ami jön ezután, ami vár ama szörnyeteg órán!
Hadd a fenébe, vén huhogó, majd lesz, ahogyan lesz,
késő van, öregem, lefeküdnék, vesd meg az ágyat!

Az ítélet

Jó fiúk, száll az idő mivelünk is, mind sebesebben
gördül a kő lefelé az Olümposz bérctetejéről.
Halljátok haverok, mint jártam életem útját,
s mondjátok csak másnak is el, példámból okuljon.
Zsenge legénykorom óta hajtom az aznapi árut
szorgosan igyekezve nap-nap után kamatyolni.
Nem sajnálva szüzecskét, sem pedig pókhasú férjet,
fürge kakukként más madarak fészkére leszálltam.
Új csajokért epekedve, minden lyukba belesve,
sóvárgó szemem, sajna, istennőkre vetettem.
Ó én balga barom, aki hittem az asszonyi szóknak,
melyeket kielégült isteni hölgyek ígértek:
„Így, no meg úgy lesz holnapután, te csak éljed a percet!
hűs erdőn gyönyörű nimfákkal együtt enyelgünk,
pásztori lánykákkal hempergünk szénakazalban,
csúf szatírok nem zargatják majd angyali nászunk,
nem riogat még Pán sem, a görbefaszú furulyázó.
Boldogan szállnak az órák, részegen, teli hassal,
és dárdád meredez majd mindig, újra meg újra.”
Én a gyatra eszű, sikeremmel gyorsan eldicsekedtem,
s nem beköpött Hermész, az a vamzer, síma szavakkal?
Nagy kani srácok jöttek elém a sarki ivóba,
hol szoktam vakerálni néhány fröccs erejéig,
seggemet rugdossák szaporán, a tököm se kímélik,
húznak a főnök elé, csak állok ott, kvázi beszarva.
Mondják, dolgaimat maga zord Zeusz fogja ítélni,
mennydörgő baritonján szólít színe elébe:
„Hát itt állsz citerázva te csélcsap, kurvakerítő?
bezzeg a korcsmákban merted jártatni a szádat.
Jól tudtam, valahányszor dugtál a mennyei kertben,
asszonyi pletykák, és besúgók hada hozta híred.
Meghágtad feleségem a híres hófarú Hérát,
gőgös Aphrodité öle sem maradt száraz előtted,
körbemetélt peniszednek messzire ment el a híre,
Veszta szüzekből egy se maradt meg óvni a lángot!
Spongyát rá, nem ezért gyülekeztünk ennyien össze
hallani holmi borisszák ócska parázna kalandját,
hisz bujaságot én tápláltam az emberi nembe,
és odalenn magam is kedvemre entyepetyéltem.
Más ma a pálya, fiacskám, ellened súlyos a vádunk:
sikkasztás alapos gyanújával hoztak elébem.
Emlékszem, ötezernyi éles, jó lövedéket
adtam az útra veled szép bőrzacskóba pakolva.
Mondd, hova lőtted a hadravaló lőszert szanaszéjjel?
Számolj el vele tüstént, áfástól, vagy anélkül!
Persze a bombacsajok most basznak kiállani érted,
istennők tanúságát jómagam el se fogadnám,
ám kimaradtak a kiscsecsű nők, meg a deszkasoványkák,
nagyvalagú szolgálónk szintén szűzen enyészett,
vannak, akiknek szőrös, esetleg görbe a lábuk,
őnekik tán nem jár soha semmi a földi örömből?
Sőt, akik arcra csúnyák, avagy lófoguk rontja a képük,
ott hervad valahány nekem rútan, mind pasi nélkül.
Kisfiam, itt a gubanc, ezért marad rajtad a balhé,
mert belefingott a lisztes tálba a sárga irigység.
Halljátok szavam, kurvapecérek, kész az ítélet,
hozhatsz fiskálist, revizort, de kár a dohányért,
döntésem jogerős már, nincs helye fellebbezésnek:
Ahány numerát kihagyál lustán, vagy tajtra piálva,
orrodat annyi rossz pina fogja törölni naponta!”
Szólt a Hatalmas, és hamarán bezárta a gyűlést,
én meg húzhatok el ama bánatos, méla picsába.

Reklám

Állás nélküli olvasztár keres pénzügyi társat
cégalapításhoz borsodi népi kohóba

...
Talpalt biztosítékjavítás garancia nélkül,
izzólámpacsere, villanydrótcsavarás
....

Kannás bor, tizenegy maligánfokos tengeri párlat,
langymeleg sör csapolás, ultrarövid italok

..
Bármilyen csapcsepegés, lefolyódugulás javítása
bontás, szétszerelés, szakszerű szarpucolás

..
Testi és lelki bajokra bevált naturál kezelést nyújt
nagytapasztalatú, diszkrét prostituált

Jelenetek egy házasságból

Tél volt még, de múlandóban
nap derült az ablakokra,
vidám kedvvel, de vacogva
együtt jártunk kásás hóban,
emlékeztünk vén dalokra,
köztük annyi jajgató van,
lassan mentél, ballagósan
jobbkaromra támaszkodva.

*

Gyűrűket kaptunk, drága kincs,
ujjunkra illik pontosan,
mindketten hordjuk rangosan,
nyegle beszédre bár legyints,
van erre pontos pár szavam:
szép ez az ékszer, híja nincs,
akár a páros kézbilincs,
s a csillogása színarany

*

Igen, rádszóltam ridegen.
Eddig is láttam harcokat,
mik együttélő szíveken
örökre hagytak karcokat,
de most, hogy kedves arcodat
kis furcsa fájás lepte meg,
megértem már, hogy jaj, sokat-
sokat sír az, ki jól szeret.

*






Már megfordultam hány helyen,
s nem volt igazi otthonom,
meleg kis házi gondokon
bevallom, nem is főtt fejem,
ha néha otthon dolgozom,
segítek sután, félszegen,
eloszlik minden félelem,
jó itthon lenni – gondolom.

*


Így mindig, úgy-e? - számtalanszor
kérded buzgó választ várva,
s én hümmögetni szoktam akkor,
jövőjét vajon ki látja,
most mégis hosszú, hűs hajadról
eszembe jut egy szép mese,
vitézről szól, kit hős kalandból
száz évig várt a kedvese.

*

Négyen ültünk a tűz körül
szalonnánk a nyárson sercegett,
mennyei illat szállt a hegy felett
ilyennek minden íny örül,
vigyáztam, ne rontsa kedvedet
a füst, ha lopva göndörül,
lám engem rendelt őrödül
egy eljövendő csepp gyerek

*

Zsuzsanna [Írások]

Mikor a nap izzóvörös korongja
a mély vizekbe süllyedt hirtelen,
s már alig látszott Jaffo karcsú tornya,
egyszerre este lett, sötétlő, színtelen,
Galil felől kis szellő fújni kezdett
söpörve vissza puszta rőt porát,
de moccanás se törte meg a csendet,
érezni cédrus s olajfák illatát,
kertjébe lép erényes szép Zsuzsánna,
kezében korsó, a vállán lenge leplek,
otthagyva fülledt fénytelen szobáját,
fürödni vágyik s ledőlni majd utána.
Először bontja könnyű kis ruháját,
majd hűvös vízzel arcát mossa szépen,
és így tovább, de részletezni szégyen,
szelíd halmok, lankák és hajlatok
közöttük völgyek rejtőznek sötéten,
ha akkor és ott bármit láthatott
a leskelődő három vén legény,
akik sóváran lesben álltak ott
a szomszéd háznak rejtett szegletén.
Sok ember él, kit vágya elvarázsolt,
való világnál több a képzelet,
a két szakállas mégis nagy szamár volt,
az ügyből per lett, hosszú szerfelett,
és vallomások voltak, s vádbeszédek,
és végsőkig küzdő peres felek,

és dúltak ott közöttük vad viták,
egymásnak estek Weiszek és Vidák,
a véneket meg szépen megkövezték,
oly csendesek nyaranta itt az esték.

Morál

Már-már szemem se rebben,
égetne bár a szégyen,
élhettünk volna szebben
az összekoldult béren.

Mondd, magvas-e a tartalom
és csínos-e a forma,
szóltál, mikor volt alkalom?
szólnál-e hogyha volna?

Szemünk előtt a naptár,
és csuklónkon az óra,
emlékeztetne csak már
az elmulasztott jóra!

Gonddal tisztítom fogsorom,
öltönyömet felöltöm,
elégedetten gondolom,
hogy dolgom van a földön.

Elmenni - csődjelentés,
megfutamodni -bűntett,
maradni - rajtavesztés,
szeretni - kétes ügylet,

Soha, seholse, senkit,
se bosszúból, se kéjjel,
se ágyúval, se késsel,
parancsra sem, se félve!

Az erőszak bárkit elvadít,
a félelem elaljasít,
bosszú szül bosszúvágyat,
gyerek gyerekre támad,

fajta a fajta ellen,
istennel szemben isten,
mi tarthat meg szelídnek?
ki ad ránk tiszta inget?

Levélféle [Írások]

Kedves kis húgom
Másképp nem tudom
Megírni levelem
Az irka-firkát
Akár a birkát
Sorokba terelem.

Jártam arra én
Zsenge kis legény
Az erdős Sirokban,
Felébredt nemrég
A régi emlék
Sírtam is titokban.

Mennyit is vártam
A régi várban
Egy kedves szőke lányt,
Amerre mentünk
Virágot szedtünk,
Meg malacnak csalánt.

A váron végig
Kőromot szépít
Ibolya-ékezet
Mélylila szőnyeg
Szultánnak szőnek
Hasonló ékeset

A csend az erdőn
Szívem megejtőn
Magányom fogta át
A mély avarban
Hallani halkan
Bogárlábak zaját.



Amitől féltem
E kis levélben
Túlteng már a líra,
Itt az a típus
Néhány praktikus
Sort vetni papírra.

Erdei túra
Ó három kúra
Ez a finom dolog
Melyet úgy imád
Göthös pneumád,
Hogy nem is gondolod.

Hegyet jár Pulus,
A ventrikulus
Megcsikordul hamar,
Aztán már semmi
A nyögvét enni
Így az étvágy pazar.

Ebéd, ha jó volt,
Aludj egy jó sort
Így nyugszik a nervus,
És ha jól haladsz,
Falsz, mint hét malac
Csókol bátyád, szervusz.

Egy kis szoba [Írások]

Egy kis szobára vágyom mostanában
és azt szeretném jó meleg legyen,
ne fényűző, szikár és dísztelen,
csak elvonulni töprengő magányban.

És olvasgatni könyvek kellenének
nem nagy regények, semmi Dosztojevszkij
pár jó novella, Krúdy, vagy ilyesmi,
és könnyű versek, kedves költemények.

Zene, ha szólna, Beethovent kívánom,
szép szenvedély, hatalmas indulat,
dobok dörögnek, robognak vad hadak,

szelek bömbölnek hangos harsonákon,
vihar dühöng, zúduljon áradat,
a kis szobába vágyom, mindenáron!

Családi kór [Írások]

Boldog a kis Zsuzsika
ma van szülinapja,
Tomika is megbolondul,
rögtön ölbe kapja.
plöm-plöm
Jókedvükben táncot ropnak
gyorsan körbe-körbe,
repülnek a porcelánok
a szemétvödörbe.
plöm-plöm
Tomi háta megbicsaklik
meg se áll a lábán,
nagy röhögve ott hevernek
egymás hegyén-hátán.
plöm-plöm
Patyolatos ágyikóban
fekszenek már szépen,
doktor bácsi jár vizitbe
hálapénz fejében.
plöm-plöm
„Egy tanácsot adhatok csak,
fontosabb, mint bármi:
gipszes lábbal, rossz derékkal
tessenek vigyázni!”
plöm-plöm
Tomi papa szocilista,
Zsuzsi liberális,
szenvedélyes szócsatáktól
szinte zeng a ház is.
plöm-plöm
Egyben van csak egyetértés,
szent a béke máris,
pukkadjon meg Orbán Viktor,
sőt a Deutsch Tamás is:
plöm-plöm
Kicsi Kati nézi őket,
körbe ér a szája,
senkinek sincs ilyen csuda
papája, mamája.
plöm-plöm

Negyvenöt [Írások]

Langy eső könnyel permetezte
az ágyútörte utcagránitot,
esett a sebzett-drága Pestre,
a piszkosszürke égre ásított
házsorainak csonka teste,
roggyant falak, foghíjas grádicsok,
az eső lomhán verte-verte
mit nemrég vas vert, bomba fájdított.

Mozdulatlan hevert a város
álmodta gyötrő lázas álmait,
sajgó sebe, hogy nem halálos,
csak néhány tiszta szempár látta itt.
A felhők mögül gyér világos
csorgott, a hajnal karcsú sávjait
követként küldte sivár, sáros
földünkre: költögetni vágyait.

Az álmodás konok bilincsét
varázsvesszővel törte szét a fény,
kibújtak a házak, a pincék
résein az emberek, mint serény
hangyák: az utca szórta kincsét,
útak és terek tócsás szegletén,
kiket megkínzott harc s az ínség
sereggé sűrült százezer szegény.

Kinyílt a május tarka csokra.
a felhőfüggöny itt-ott felszakadt,
s a töredezett ablakokra
kitűzte fényes ékszerét a Nap.
A csönd nehéz terhét ledobva
komor kaszárnyák récsai alatt
hangrakaptak még akadozva
vérmelengető vörös jelszavak.

Tengerként, mit száz folyam növel
a pesti utca népe egyre nőtt,
kiket erős közösség ölel
komoly férfiak, kedvesarcú nők
gyülekeztek és szűk lett már a hely,
elindultak, nem bánva az esőt,
egy jobb jövőt akkor úgy vártak el,
mint a tavaszi tiszta levegőt.

Talán sok elme még nem érte
el a szokatlan zengő hangokat,
de dobbanásuk jól kísérte,
mit annyi lélek mélye tartogat,
a nemzedéknyi messzeségbe
tűnő homályos emlék-karcolat
most vérpirosan megidézte
a forradalmi forró harcokat.

Puskalövés, rakéta száll az égre.
Ne félj fiú, mindenki jóbarát,
vojna kaputt, a háborúnak vége,
újságpapír, morzsolt tabák,
nem értjük meg egymás szavát,
mégis tudható, itt a béke,
posztóköpeny, rongyos kabát,
túléltük, élünk, végre-végre!