Paródiák I.

Esti kétség         

     

Mi itt e kő? s mért pont e nő,

miért a nem szűnő idő,

mi okból és óh jaj, mivégre,

nézünk reménykedőn az égre,

szorongva aztán magunk elé a földre,

tekintenénk inkább egy ifjú hölgyre,

ki úgyszólván bennünket le se sajnál,

míg másra nézvést olvadóbb a vajnál,

mit ér nekünk a régi Róma romja,

mért szép a szép nő, hogyha közbe ronda,

óh nézz körül, a földön mennyi szépség,

hát mért gyötör folyvást az esti kétség:

mért néz az égnek, ha ismét lefárad,

mért lankad el, hogyha újra állhat?