2015. december 31.
2015. december 24.
2015. december 22.
2015. december 21.
2015. december 17.
Bortnyik Sándor: Géplovag
A GÉPLOVAG
A gép és az ember konfliktusából született a Géplovag . A motorkerékpárral szinte eggyé forrt pilóta a 20. század Gattamelatája: a 15. századi zsoldosvezér büszke, öntudatos alakjának legújabb kori mása. A végtelen nyugalmat és magabiztosságot árasztó motoros, a megzabolázott technika szimbóluma, melynek figurájához jó adag humor is társul. Magán viseli nemcsak a kor klasszicizáló stílusjegyeit, de sematizmusával Bortnyik jelmezterveit, a modern színház különös mechanikus figuráit is megidézi.
A festmény végtelenül leegyszerűsített kulisszái a Neue Sachlichkeit melankolikus, és elidegenedett világába vezetnek bennünket, ahol a géplovag nem is annyira ember, mint inkább Hoffmann ólomkatonájára emlékeztető hős, aki eredendő bátorsággal légüres térben küzd a kor közömbösségével szemben. A több, egymásra épült értelmezés eredménye a kép iróniája. Finom alig tapintható feszültség sejlik fel a Géplovagban, melyet sem az ember, sem a gép nem tud feloldani. A Palasovszky színház gúnyos fricskáihoz hasonló kérdések sorakoznak előttünk, melyek az ember és a kor égető problémáit, és azok szükségszerű újragondolását követelik.
Kaszás Gábor
2015. december 14.
2015. november 23.
2015. november 17.
Párizs
“Nem csak Párizsért kellene imádkoznunk, hanem a világért. A világért, amiben Beirut most ébred a két nappal ezelőtti robbantásokból, amiről nem ír senki. A világért, amiben Baghdadban bomba robban egy temetésen, és egyetlen ember sem ír róla a Facebookon, mert nem fehér emberek haltak meg. Imádkozz a világért, ami a menekültválságot hibáztatja a terrorizmusért. Ahol az emberek nem állnak meg gondolkodni, hogy különbséget tegyenek a támadó és az előle menekülő között. Imádkozz a világért, ahol embereknek, akik hónapokig gyalogolnak minden vagyonukkal a hátukon, azt mondják, hogy itt nincs helyük. Persze, mondj el egy imát Párizsért, de imádkozz még többet, egy olyan világért, ahol nincsen ima. Azokért, akiknek már nincs otthona, amit megvédhetnének. Egy világért, ami minden sarkában darabokra esik, nem csak azokban a kávézókban és éttermekben, amiket ismerünk.”
facebook
Párizs 2015. november
Konok Péter: Párizs
Feltöltve: 2015. november 14.
Akárki, bármilyen szervezet mészárolt is Párizsban, az biztos, hogy nem a mészárlások elől menekülők voltak. Sőt: a vérben gázoló terroristák és az idegenellenes hisztériát gerjesztő és meglovagoló államok és politikusok céljai egybecsengenek: félelem, gyanakvás, elutasítás, a hatalom és a “rend” megerősítése, az “igazolt” elnyomás fokozása, a szabadság tétova köreinek felszámolása, diktatúra.
Ez nem a kultúrák, még kevésbé a vallások harca, még csak nem is a “szegény” és “gazdag nemzetek” küzdelme, hanem az elidegenedett, gyilkos hatalmak (legyenek államiak, kváziállamiak, vagy irreguláris terrorcsoportok) szörnyű világháborúja az alávetett emberek, tulajdonképpen az emberiség ellen.
A Szíriában lemészárolt százezrek, a tengerbe fulladó menekültek, a legkülönfélébb országokban nyomorgó milliárdok, vagy a nyugati nagyvárosokban legyilkolt ezrek ugyanazon szisztéma különféle aspektusainak áldozatai.
Mind potenciális áldozatok vagyunk.
Aki a párizsi szörnyűségekből azt a tanulságot vonja le, hogy a menekültek elleni fellépés helyes, akarva vagy akaratlanul a terroristák aljas céljait pártolja
2015. október 29.
Háromkutyás
Az úgy történt, hogy Astor kezdett lassulni. Kényelmesen lépkedett,
a startja már nem volt kirobbanó, a hajrája sem olyan elsöprő, mint hajdan. Jó,
nyolc éves elmúlt, de hátha lehet még valamit kitalálni. Azt agyaltuk ki,
kellene mellé egy fiatal, esetleg egy kölyök, gyorsítónak, akivel
versenyezhetnek, mi emberek nem vagyunk képesek erre. Keresgéltük országszerte,
Debrecenben meg is találtuk Michelt, aki nem lett egy Usain Bolt, de nekünk,
meg Astornak teljesen megfelelt, napok alatt összeszoktak.
Idáig kettő. Az ám, de Astoromnak megkérték a kezét (ő fiú).
Létre is jött a nász, eredménnyel, lettek gyönyörű kölykök, négy tiritarka, meg
egy hófehérke. Ez már baljós jel volt. Barátunk, Lajos, aki már régen erősen
kívánt whippetet, még magzatként lefoglalt egy utódot. Megjelent nejestől:
hogyan éljünk kutyával, ki viszi sétálni, ki gondoskodik a kosztról, és így
tovább. Mi a kellő időben elhoztuk a hozományunkat, persze a fehéret (egy csoda
volt). Vártuk Lajost, ő váratott magára. Mikor a kutya betöltötte a kéthónapos
kort, érdeklődtünk nála finoman. Ez hiba volt. Lajos eljött szabadkozva, náluk
minden megváltozott, állás, iskola, már semmi sem a régi. Nagyon sajnálják, de
nem tudják vállalni.„Vállalni” – micsoda szó egy whippet esetében?
Mit lehet tenni, tudomásul vettük a helyzetet.
-
Keresünk új gazdát- mondom savanyúan.- Papa, ne keressünk, már úgy megszokott nálunk, a többiek is bevették a bandába, jól megleszünk együtt - mondta feleségem.
Így lettünk hárman. De az új kutya másként gondolta, ő meghatározó
személyiség volt és hamarosan átrendezte maga körül a világot. Hogyan fogjuk
hívni? A név jár egy kutyának, név nélkül kutyába se vesznek. Astor hozta
magával a nevét, kifejezve nemességét, a második a Michel nevet kapta Misi fiam
után, a fehér nevén sokáig gondolkoztunk, töprengtünk, variáltunk. Végül is a
Niki nevet kapta Déry Tibor nyomán, ha már plágium, legalább jó forrásból
legyen.
Ez már falka volt, kicsi, de erős. Volt mindenkinek fekhelye,
tálja, kellett még jó póráz a sajátos csapathoz. Megterveztük. Egy központi
szártól kiindulva egy fémkarikához három rövid szár csatlakozik, melyek
karabinerben végződnek, ezután jön az agaraknak járó széles és kellemesen
bélelt nyakörv. Lerajzoltuk, Hámori-Havalda úr megvalósította, már mehetünk is
sétálni.
Tőlünk pár lépésnyire óvoda van, a gyerekek kinn játszanak az
udvaron, hamarosan tolongás a kerítésnél:
- Bácsi, tessék közelebb jönni, hadd simogassuk meg
a kutyákat! Hogy hívják őket? Melyik a fiú, melyik a lány? Hányszor tetszik
lehozni őket? Mit kapnak enni? Nem harapnak? – vége nincs a kérdéseknek, Igyekszünk szabatos válaszokat adni, nehogy az óvónéninek kelljen kijavítania.
Továbbmegyünk, ismerkedünk a
környékkel, kutyákkal, illatokkal.
Iskola is van minálunk, a tanuló ifjúság is szereti az ebeket, van, aki
ismeri is a fajtákat, néhánynak otthon is van kutyája. Legközelebb, mikor arra
járunk, kiabál az egyik fiú:
-Gyertek
srácok, jön a háromkutyás.Így ez rajtunk ragadt. Van azért, aki másképp szólít meg:
-Astor bácsi, simogathatok?
Persze, mindenki simogathat, így tovább tart a séta.
Hétvégén kirándulás. Jó környék,
sok az erdő, a rét. Ott szabadon versenyezhetnek, érvényesülhet a karakterük.
Astor a bölcs öreg, kocoghat kedvére, tekintély, ő nem száll bele holmi
rivalizálásba. Mi is védjük a hetvenkedőktől. Michel védi a falkát. Ha valaki
elkóborolna, ő vakkantásokkal, viselkedésével a helyes útra tereli. Bennünket,
embereket is. Vele nem lehet eltévedni. Niki egy külön szám. Eszes, rafinált,
csínytevő, bajkeverő. Szóval imádjuk, nem lehet rá haragudni. Viszonzásul ő
megvéd bennünket, elzavarja a tolakodókat, bármekkorák legyenek is azok. Így
aztán élmény a kirándulás kutyának, gazdának egyaránt.
Tudnivaló, hogy a whippetek
kedvelik egymást, ha csak lehet összebújnak, együtt alszanak, nyalogatják, kurkásszák egymást. De kinn a
szabadban, kiadós futás után, szörnyen viselkedtek. Egyik felkapaszkodik a másik
hátára (értik, hogyan), a harmadik meg emerre, kész botrány! Ráadásul, ha megunták, az első kutya kibújik
az ölelésből és ő áll a sor végére, mehet a gyorsvonat. Egy kiskorú meg is kérdi:
-Apu, ez valami mutatvány?Szégyen, pironkodás.
Elmesélek egy esetet. A biai
dombokon mászkáltunk. Egy ideje nem
jelentkeznek kutyáink. Amilyen gyorsak, hamar kifutnak a látó,
halló-távolságból. A nagy csend azonban kezd gyanús lenni. Hová tűnhettek
együtt mind a hárman? Próbáljuk követni az irányukat, már amennyire egy rohanó
falkát követni lehet.
Az erdőben valami szokatlan zaj
hallatszik.Dobb-dobb-dobb-dobb.
Vajon mi lehet? A zaj erősödik, közeledik:
Dobb-dobb-dobb-dobb dibidobi dobb-dobb.
Már-már félelmetes lett a hangzás. A talaj is remegett.
Egyszer csak egy nyiladékból kitör a rétre egy szarvascsapat, nem szeretnék túlozni, sokan voltak, harminc-negyven állat, közöttük borjak is, teljes vágtában. A csapat két oldalán Michel és Niki, követi a csordát a veterán Astor. Félelmetes volt, ráéreztünk, mekkora erőt képviselnek a szarvasok, ha együtt vannak. Féltettük a kutyáinkat is, el ne tiporják őket, a fák védelmébe húzódva szólítottuk, hívtuk a kutyákat, hiába. Hajsza, vadászláz, a rég szunnyadó ösztönök átvették az irányítást.
A csorda, agarak, szarvasok együtt
átrobogtak a réten, majd ahogy jöttek, el is tűntek.
Dobb-dobb-dobb-dobb dibidobi
dobb-dobb egyre halkulva.Álltunk lecövekelve a látványtól és a félelemtől, aggódva kutyáink sorsáért, mi jöhet még ezután?
Kisvártatva megjelentek, Niki, Michel, majd Astor is, fáradtan, csatakosan, talán kicsit csalódottan is.
Szidtuk őket, kiabáltunk velük, fenyegetőztünk.
Ők meg pimaszul büszkélkednek:
-Mi egy egész csordát
hoztunk nektek, és ez a hála?Alighanem Niki a Fehér tervelte ki az egész gaztettet, a másik kettő csak követte őt a végrehajtásban.
* * *
Jaj de szép volt,
Jaj de rég volt,
Egyszer volt egy nagy csapat
2015. október 21.
2015. október 18.
Frrrancba!
Claire Waldoff: Raus mit den Männern aus dem Reichstag című dalára Szlukovényi Kata írt magyar szöveget a HANEM zenekar számára. Eredeti zene és szöveg: Friedrich Hollaender
Ének: Nádori Lídia
https://www.youtube.com/watch?v=WlXOjXCTNdI&list=PL1Psho7rABmQSM6VWwcpPv3CjnJ8HaGq5
Ének: Nádori Lídia
https://www.youtube.com/watch?v=WlXOjXCTNdI&list=PL1Psho7rABmQSM6VWwcpPv3CjnJ8HaGq5
Eszmélet VI.
Ím itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ
2015. október 7.
2015. október 6.
József Attila: Thomas Mann üdvözlése
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban, tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.
2015. szeptember 27.
Bartók Béla
Hetven éve 1945-ben húnyt el Bartók Béla
Román népi táncok (1915), a zongoránál Kocsis Zoltán, majd Bartók Béla
2015. szeptember 18.
Simon & Garfunkel
45 évvel előtt, 1970-ben írták ezt a dalt.
https://www.youtube.com/embed/UVDg8fVC4EQ?feature=player_embedded"
2015. szeptember 16.
Erdős Virág: Szóljatok
Szóljatok légyszi a fővárosnak meg a vidéknek
szóljatok légyszi a budiknak is meg a bidéknek
adynak mikszáthnak móricznak is meg a rokonoknak
szóljatok légyszi az összekuporgatott kuponoknak
szóljatok légyszi a csúnyáknak is meg a szépeknek
kirúgott mankóknak lesajnált kerekes székeknek
bedöglött hűtőknek lomtárként működő fagyasztóknak
szóljatok légyszi a kevéssé tudatos fogyasztóknak
szóljatok légyszi a moháknak zuzmóknak harasztoknak
nagyokat álmodó szegény kis átbaszott parasztoknak
szóljatok légyszi a szomorú leltári gereblyéknek
lefoglalt kaszáknak lehasznált nemzeti ereklyéknek
cicázó tollaknak száz éve kuncogó krajcárnak
szóljatok légyszi a tájegység igazi arcának
szóljatok légyszi a bennetek lakozó szörnyeknek
elfojtott vágyaknak eladogatott könyveknek
kizökkent időnek szédítő tempóban illanó mának
szóljatok légyszi a feltöltő-kártyás villanyórának
szóljatok légyszi a kezdettől büntiben levőknek
félretolt asztalnál műanyag tányérból evőknek
lecsekkolt kukának sín mellől felszedett dekknek
szóljatok légyszi a ravaszul rászedetteknek
szépelgő szenteknek örökké ájtatos hiúknak
szóljatok légyszi a máséból tékozló fiúknak
némáknak kiket a vétkesek szó nélkül lealáznak
veszetteknek akik fejben már veszettül ratatáznak
szóljatok légyszi a régmúltból felsejlő árnyaknak
veszélyes lejtőn a maguktól moccanó tárgyaknak
csalóka hangoknak bárkinek bármit is beszélnek
szóljatok légyszi a bensőnkből vezérlő vezérnek
helyettem helyetted helyettük másokért gürizőknek
magukat áltató folyton „dont vöri”-zőknek
szóljatok légyszi a nap-napi hajszától béna tagoknak
E csarnok elrontott oszlopai közt lebegő rémalakoknak
szorgos kis rímekkel magukat szedáló költőknek
szóljatok légyszi a mobiloknak meg a töltőknek
hívásra váróknak dühükben dühödten fröcsögőknek
szóljatok légyszi a saját kis bajukkal pöcsölőknek
hősnek és hülyének embertelennek és embernek
szóljatok légyszi most nekik is akik még nem mernek
bariknak akik még mindig azt bégetik "ne még"
szóljatok légyszi hogy most kéne szólni hogy "ELÉG!"
2015. szeptember 13.
2015. szeptember 12.
Geszti Péter
Kedves Emberek!
Ha már vitára adtam okot, pár gondolatomat megosztanám veletek itt, a saját oldalamon. Egyben kérek mindenkit, hogy tartózkodjon a gyűlöletkeltő... megnyilvánulástól.
1. Nem szenvedek vakságban, nem tartom magam menekült imádónak, egyszerűen fontosnak tartom az emberiességi szempontokat is.
2. Nincs az az indok, ami miatt egy gyermekét cipelő embert fel lehet rúgni – mert ez nettó nácizmus.
3. A gyermekével menekülő apát felrúgó nő akciója nem véletlenül járta be a világsajtót. Nem azért, mert a magyarok ellen „szokás szerint összeesküdött a világ”, hanem azért, mert – játékfilmeken kívül - ritkán kerül szem elé ilyen nyilvánvalóan aljas tett. Ha kínai vagy svéd földön történt volna hasonló, akkor is szégyenkörútra indult volna ez a történet. A mi nemzetközi megítélésünkön nyilván nem javít, és nyilvánvalóan nem azonosul vele egyetlen jóérzésű magyar sem.
4. A menekülteket valóban regisztrálni kell/kellene.
5. Erre fel kellett volna készülnie az Európai Uniónak, az érintett tagországoknak, így Magyarországnak is. Volt rá idő, fél éve - egy éve már voltak jelei, hogy mi következik, és nyilván tudhatták a katonai, belügyi, külügyi, elhárító, stb szervek, hogy mi jár mindezzel.
6. Nem hiszek a kerítésben, hiszen látjuk, bárki átjut rajta. Az erre elköltött pénz töredékéből táborokat és adminisztrációt lehetett volna/lehetne felállítani, éppen azért, hogy ellenőrizni lehessen, ki lenne a bevándorló, ki a menekült, vagy ki jelent fenyegetést. Erre most is van lehetőség, az EU biztosítana is ehhez erőket.
7. Még az egyébként hergelő üzemmódba tett állami média is azt a hírt hozza folyton, hogy a menekültek nem hoztak magukkal fertőző betegségeket. Felesleges tehát ezzel is ijesztgetni egymást.
8. A törvényes szabályok és megoldások betartása és alkalmazása nem jelenti azt, hogy az emberi szolidaritás érzésének ki kell üresednie bennünk. Sőt!
9. Magam is jártam a családommal a Keleti pályaudvaron múlt szombaton a Migration Aid-et segítendő, és azt láttam, hogy a a környéken a rendőrök kifejezetten humánusan és segítőkészen viselkedtek. Ez jó érzés volt. Inkább bizonytalanságot, fáradtságot és elveszettséget láttam az arcukon – ugyanúgy, mint a MÁV dolgozóin. Ugyanúgy, mint a legtöbbünk arcán. Hiszen valóban új és ijesztőnek tűnő helyzettel állunk szemben, amiben nehéz megőrizni a józan gondolkodást, főleg, ha a megszokott, beteges politikai előítéleteink szerint esünk túlzásokba (Lásd a legújabb közhelygyűjteményt: aki ballib, az csak feltétel nélkül, lihegve imádhatja a menekülteket, aki meg jobbos, az csak szittya indulattal gyűlölheti őket. Baromság.)
10. A menekültek nem akarnak ittmaradni, a mienknél gazdagabb és demokratikusabb országokba akarnak eljutni, ugyanúgy mint félmillió honfitársunk, akik úgy érezték, azon országokban jobban boldogulnának.Őket is „hordának” kéne nevezni vajon, vagy ez nem jutna senki eszébe, csak mert fehér a bőrük és nem muszlim vallásúak?
11. Ilyen méretű tömegek kétségbeesett és kényszerű mozgásakor mindig vannak olyan atrocitások, mint a kődobálás - olyan reménytelennek vagy érthetetlennek nevezhető helyzetekben például, amikor nem érthető, hogy ha egy csoport továbbmehet, akkor a következő miért nem, stb, stb. Megjegyzem: Az általuk mutatott agresszió meglátásom szerint eddig elmaradt az olyan focimeccs utáni akcióktól, amelyekben az ultrák szokták „önkifejezni” magukat – ahogy tették a múlt héten is. Ez persze nem menti fel azokat, akik sebesülést vagy kárt okoznak a migránsok közül. Mérlegelni kell, és nem hisztérikusan ítélkezni, sem nekünk civileknek, sem az államigazgatás vagy igazságszolgáltatás dolgozóinak.
12. Mindenkinek joga van félni, és véleményt mondani. De nincs értelme hagyni, hogy a félelemből fakadó gyűlölet elszabaduljon, és a véleménykülönbségek miatt egymásnak essünk.
Ha mindig csak a szemet szemért elv érvényesül, mindannyian vakok leszünk, és a gyermekeink is azok maradnak. Ha maradnak.
http://hvg.hu/…/20150909_Szornyulkodnek_a_kulfoldi_lapok_a_…
http://hvg.hu/…/20150910_Az_Iszlam_Allam_foglya_volt_a_Lasz…
http://hvg.hu/velemeny.nyuzs…/20150910_Remhirek_elso_blikkre
Köszönöm a figyelmeteket!
Geszti Péter
Geszti Péter Facebook bejegyzése
Raksányi Éva megosztása
2. Nincs az az indok, ami miatt egy gyermekét cipelő embert fel lehet rúgni – mert ez nettó nácizmus.
3. A gyermekével menekülő apát felrúgó nő akciója nem véletlenül járta be a világsajtót. Nem azért, mert a magyarok ellen „szokás szerint összeesküdött a világ”, hanem azért, mert – játékfilmeken kívül - ritkán kerül szem elé ilyen nyilvánvalóan aljas tett. Ha kínai vagy svéd földön történt volna hasonló, akkor is szégyenkörútra indult volna ez a történet. A mi nemzetközi megítélésünkön nyilván nem javít, és nyilvánvalóan nem azonosul vele egyetlen jóérzésű magyar sem.
4. A menekülteket valóban regisztrálni kell/kellene.
5. Erre fel kellett volna készülnie az Európai Uniónak, az érintett tagországoknak, így Magyarországnak is. Volt rá idő, fél éve - egy éve már voltak jelei, hogy mi következik, és nyilván tudhatták a katonai, belügyi, külügyi, elhárító, stb szervek, hogy mi jár mindezzel.
6. Nem hiszek a kerítésben, hiszen látjuk, bárki átjut rajta. Az erre elköltött pénz töredékéből táborokat és adminisztrációt lehetett volna/lehetne felállítani, éppen azért, hogy ellenőrizni lehessen, ki lenne a bevándorló, ki a menekült, vagy ki jelent fenyegetést. Erre most is van lehetőség, az EU biztosítana is ehhez erőket.
7. Még az egyébként hergelő üzemmódba tett állami média is azt a hírt hozza folyton, hogy a menekültek nem hoztak magukkal fertőző betegségeket. Felesleges tehát ezzel is ijesztgetni egymást.
8. A törvényes szabályok és megoldások betartása és alkalmazása nem jelenti azt, hogy az emberi szolidaritás érzésének ki kell üresednie bennünk. Sőt!
9. Magam is jártam a családommal a Keleti pályaudvaron múlt szombaton a Migration Aid-et segítendő, és azt láttam, hogy a a környéken a rendőrök kifejezetten humánusan és segítőkészen viselkedtek. Ez jó érzés volt. Inkább bizonytalanságot, fáradtságot és elveszettséget láttam az arcukon – ugyanúgy, mint a MÁV dolgozóin. Ugyanúgy, mint a legtöbbünk arcán. Hiszen valóban új és ijesztőnek tűnő helyzettel állunk szemben, amiben nehéz megőrizni a józan gondolkodást, főleg, ha a megszokott, beteges politikai előítéleteink szerint esünk túlzásokba (Lásd a legújabb közhelygyűjteményt: aki ballib, az csak feltétel nélkül, lihegve imádhatja a menekülteket, aki meg jobbos, az csak szittya indulattal gyűlölheti őket. Baromság.)
10. A menekültek nem akarnak ittmaradni, a mienknél gazdagabb és demokratikusabb országokba akarnak eljutni, ugyanúgy mint félmillió honfitársunk, akik úgy érezték, azon országokban jobban boldogulnának.Őket is „hordának” kéne nevezni vajon, vagy ez nem jutna senki eszébe, csak mert fehér a bőrük és nem muszlim vallásúak?
11. Ilyen méretű tömegek kétségbeesett és kényszerű mozgásakor mindig vannak olyan atrocitások, mint a kődobálás - olyan reménytelennek vagy érthetetlennek nevezhető helyzetekben például, amikor nem érthető, hogy ha egy csoport továbbmehet, akkor a következő miért nem, stb, stb. Megjegyzem: Az általuk mutatott agresszió meglátásom szerint eddig elmaradt az olyan focimeccs utáni akcióktól, amelyekben az ultrák szokták „önkifejezni” magukat – ahogy tették a múlt héten is. Ez persze nem menti fel azokat, akik sebesülést vagy kárt okoznak a migránsok közül. Mérlegelni kell, és nem hisztérikusan ítélkezni, sem nekünk civileknek, sem az államigazgatás vagy igazságszolgáltatás dolgozóinak.
12. Mindenkinek joga van félni, és véleményt mondani. De nincs értelme hagyni, hogy a félelemből fakadó gyűlölet elszabaduljon, és a véleménykülönbségek miatt egymásnak essünk.
Ha mindig csak a szemet szemért elv érvényesül, mindannyian vakok leszünk, és a gyermekeink is azok maradnak. Ha maradnak.
http://hvg.hu/…/20150909_Szornyulkodnek_a_kulfoldi_lapok_a_…
http://hvg.hu/…/20150910_Az_Iszlam_Allam_foglya_volt_a_Lasz…
http://hvg.hu/velemeny.nyuzs…/20150910_Remhirek_elso_blikkre
Köszönöm a figyelmeteket!
Geszti Péter
Geszti Péter Facebook bejegyzése
Raksányi Éva megosztása
2015. szeptember 10.
Salamon András filmrendező
Foto Várnai Ákos
Ha a cikkek alatt megjelenő kommenteket olvasom, hirtelen elkapom a fejem, mint amikor bántalmazott emberek, állatok képét látom valahol. Elviselhetetlen érzés olyanok honfitársának lenni, akik a legaljasabb indulatokat préselik ki magukból mások szenvedései kapcsán. Önmagában már ez a tapasztalat elég okot adna, hogy azonnali hatállyal menedékjogot kérjek egy olyan országban, ahol a felvilágosult, humanista közösség kiveti magából ezt a fajta züllött, gonosz magatartásformát.
A jelenlegi magyar miniszterelnök mindenesetre kitett magáért, hiszen évek óta a lehető leghatékonyabb szemléletváltó kampányt folytatja a zsigeri gyűlölet, a bűnbakkeresés, a sovinizmus felerősítéséért olyannyira, hogy mára milliók számára tette követendő normává az ilyen fajta viselkedést.
Ezzel kapcsolatban három mozzanat jut eszembe az elmúlt napok eseményeiből. Az egyik, hogy − a sajátos eufémizmussal ultráknak nevezett − frusztrált futballhuligánok tömegének dühödt agresszivitásától csak több száz rendőr órákig álló sorfala tudta megvédeni a menekülteket a minap, a Romániától elszenvedett null−null után. A másik egy nyomorult magyar ember a Keletiben, aki a menekült gyerekek számára összegyűjtött élelmiszereket dézsmálta tegnap éjjel; cipőket, ruhákat vett magához. Sokáig figyeltem: utolsó stádiumban lévő alkoholista. A nadrágja összevizelve, az orra összetörve. Kezében egy szinte új, frissen lopott zöld iskolatáska volt, abba próbált újabb és újabb holmikat eldugni. A harmadik egy fiatal nő, aki menekülő embereket gáncsol el, gyerekekbe rúg, miközben valami hitvány tévét tudósít a határról.
Ezek az én honfitársaim, ismerem őket. Ismerem a mentalitásukat, a viselt dolgaikat. Mindegy, hogy éppen nyilasként, feljelentőként, ávósként, vagy a munkásőrség, az ifjú gárda, esetleg valamelyik nemzeti párt tagjaiként tevékenykednek. Sunyik, gonoszak és felsőbbrendűnek gondolják magukat. Szavakkal, fenyegetéssel, rúgással; mindegy is milyen eszközökkel, most épp a menekülteket, holnap megint a cigányokat üldözik.
Ezek az én honfitársaim, ismerem őket. Ismerem a mentalitásukat, a viselt dolgaikat. Mindegy, hogy éppen nyilasként, feljelentőként, ávósként, vagy a munkásőrség, az ifjú gárda, esetleg valamelyik nemzeti párt tagjaiként tevékenykednek. Sunyik, gonoszak és felsőbbrendűnek gondolják magukat. Szavakkal, fenyegetéssel, rúgással; mindegy is milyen eszközökkel, most épp a menekülteket, holnap megint a cigányokat üldözik.
Mindezek miatt egyre kínosabb magyarázkodásra kényszerülünk külföldön élő barátaink előtt. Ennél is nagyobb baj azonban, hogy amennyiben mégis itt maradunk, kevesen leszünk, akik okosan és emberségesen tudjuk majd kezelni a ma még beláthatatlan következményekkel járó úgynevezett ‘menekültügyet’, ami valójában százezrek rettenetes drámája.
2015. szeptember 9.
2015. szeptember 3.
Aleppo
Az északi Aleppó Szíria legnépesebb városa és gazdasági központja volt. Az eredetileg kétmilliós városból a harcok kezdete óta a lakosság fele elmenekült. Aleppóban 2012 júliusa óta folyamatosak az összecsapások, a város egy részét most a felkelők, másik részét a kormányerők irányítják
2015. augusztus 28.
Kétvölgy
Ismét szuper, de rövid két napot töltöttünk Kétvölgyön. Mindenki élvezte - gyerekek, felnőttek, kutyák. Volt szokásos tavazás, úsztunk is (bár jó hideg volt) és futottunk is (bár nem sokat), ettünk, ittunk, napoztunk. Megjártuk az orfalui falunapot a teaházban fiatal, tehetséges és szórakoztató bűvésszel, igényes népzenével, finom lángossal, vidám arcokkal. Este elcsíptük a Hétrétország utolsó nagykoncertjét, Ferenczi György és a rackák zenéltek, tájbahangzó volt. Oda- és visszafele láttunk őzcsaládokat, helyesen ugrándoztak az úttesten, bajuk nem lett. Természetesen a kocsma sem maradhatott ki, ahol ezalkalommal is jó hangulat volt, még kártyáztunk is egy kicsit. Sajnos vége a nyárnak, de azért ősszel is vissza lehet térni, lesz még program és remélhetőleg szép idő is! Menjetek, érezzétek jól magatokat.
Hunyadi Zsuzsi
2015. augusztus 26.
2015. augusztus 24.
2015. augusztus 22.
2015. augusztus 18.
2015. augusztus 16.
2015. augusztus 12.
Kazimir Malevics
Kijevben született 1878-ban, Rerberg magániskolájában tanult festészetet, 1906-ban állított ki először, ekkor már fel is költözött Moszkvába. Oroszországban élt és dolgozott. (1912-ben töltött egy rövid időt Párizsban) 1915/1916-ban közreadta Oroszországban szuprematista manifesztumát, A kubizmustól a szuprematizmusig címmel. 1917 után a moszkvai akadémián tanított. 1926-ban kijutott Németországba, hogy szuprematista könyvének kiadását előkészítse, ezután Leningrádba tért vissza, s ott élte le életét, 1935-ben húnyt el, szegénységben, feledésben.
Malevics a naiv, a posztimpresszionista, divizionista, expresszionista, kubista-futurista irányzatok végigfestése után a geometriai formák előtérbe helyezésével, a festészet eszközeivel eljutott a képzőművészeti tabula rasahoz. A kubizmust továbbgondolva a fejlődés egy új fonalát indította el - tiszta színekkel, geometriai formákkal, melyek többé nem egy magasabb rendű forma (például egy arc, egy alak, egy váza) részeként, hanem önmagukként szerepeltek a képen. Saját művészetét is egyre radikálisabban továbbgondolta, így jutott el a Fehér alapon fehér négyzet című képéig, amely a művészetfejlődés és a művészetfilozófia, de a művészet és a közönség viszonyának történelmében is mérföldkő, a képetMoszkvában állította ki először 1919-ben, ma a Museum of Modern Art őrzi New Yorkban
(wikipédia)
2015. augusztus 11.
Repülj madár, repülj...
ttps://www.facebook.com/salamonandras/videos/vb.831577437/10151535310942438/?type=2&theater
Rendezte: Salamon András
Operatőr: Szabó Gábor
Vágó: Hargittai László
Zene: Sebestyén Márta és a
Muzsikás együttes
Producer: Tarr Béla
Ferkó
Ferkóról az első fotóm nemtudomhányban. Amikor a Dózsa kocsmába mentem fotózni, ott találkoztunk, s olyan jót beszélgettünk, hogy rögtön felvitt a Mesikéhez. Azt hittem, ki fog dobni,de olyan kedvesen fogadott, amin nagyon meglepődtem, nem voltam ehhez a lazasághoz szokva...innen indult a pesti életem, a nagyon nagy szerelem Verával, a barátok, a CSALÁD! Szóval mindent a Ferkónak köszönhetek...
Horváth Dávid
2015. augusztus 9.
Bessie Smith "Empress of the Blues"
1894. április 15-én született a Tennessee állambeli Chattanoogában, gyermekkorában az utcasarkokon énekelt, mielőtt táncosként csatlakozott egy utazó színes bőrű minstrel társulathoz. A show-ban dolgozott Ma Rainey, aki már jóval a jövevény érkezése előtt bluest énekelt. Az idősebb énekesnő segítette Smitht, bár az ő erőteljes hangja tisztán mutatta jelentős tehetségét, amellyel egy napon túlszárnyalja majd Raineyt. 1920 táján Smith már egy utazó show vezető sztárja volt, és úton afelé, hogy minden idők legjobb bluesénekesévé váljon az Egyesült Államokban. Az északi városokban, New Yorkban és Chicagóban sikeresen szerepelt és elnyerte az "Empress Of The Blues megkülönböztető címet. Igazi birodalma azonban a Délen volt, ahol a Theatre Owners' Booking Association színházaiban játszott, és minden alkalommal magával ragadta a tömeget.
Jóllehet, nem ő volt az első a bluesénekesek között, akivel gramofon-lemez-felvétel készült, ám az ő nagy példány-számban eladott lemezei több lemezcéget mentet-tek meg a csődtől. A Louis Armstronggal és Joe Smithszel készített lemezfelvételei konszoli-dálták helyét generációja vezető bluesénekesei között, ám a divat változásokat követelt. 1928-ra vége szakadt lemezkarrierjének, amelyet olyan személyes problémák is nehezítettek, mint az iszákosság és a rosszul megválasztott férfibarátok. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy kikerüljön a centrumból. E lefelé ívelő korszakban mindössze egy film-szerepet kapott az 1929-es St. Louis Blues címe filmben.
Folytatta fellépéseit, sikere azonban csökkent. John Hammond 1933-ban egy olyan lemezfelvételt szervezett, amelyen többek között Jack Teagarden és Coleman Hawkins is közreműködtek, és amely Smith utolsó felvétele lett. A következő esztendőben egy nagyon sikeres show-val turnézott, 1935-ben nagy visszhangja volt a New York-i Apollo Theater-beli fellépésének.
Magánéletében is változás történt, új barátja Richard Morgan, a showbusinesst kedvelő szeszcsempész volt, mellesleg Lionel Hampton nagybátyja, aki jelentős anyagi biztonságot nyújtott neki. Az amerikai zene korai hagyományai iránt mindinkább feltámadó érdeklődés és egy újabb film terve, karrierjének felívelési lehetőségét mutatta, ám egy fatális, a Mississippi államban bekövetkezett baleset 1937. szeptember 26-án halálát okozta.
Bessie Smith lemezfelvételei a harsány vaudeville-daloktól a lassú bluesokig terjednek, előbbiek sokszor a saját keserűségét tükrözik, míg utóbbiakat minden alkalommal igen mély érzelmek itatják át. Minden dal gazdag kontraalt hangon szólal meg, mely méltóságteljes előadásmóddal párosul. Bessie Smith minden lemezfelvétele figyelemre méltó, de a blues történetében betöltött kiemelkedő szerepének és magának a bluesnak megértése szempontjából különösen fontosak azok, amelyeket Armstronggal és Joe Smithszel készített. Még egy ilyen felvételen is, ahol sztárok találkoznak, ő az, aki igazán magára vonja a figyelmet.
Mindig teljes kontroll alatt tartotta énekét, rendszeresen elutasította, hogy dobossal dolgozzon, és határozottan, rendszerint lassú tempóban adta elő a dalokat. Néhány lemezen a kísérők által lejátszott nyitás után Bessie belépése észrevehetően lelassítja a tempót. Utolsó lemezfelvételén tett egy lépést a kompromisszum irányába, amikor is a közelgő swingkorszaknak elkötelezett zenészekkel dolgozott együtt, de még itt is a saját elgondolásait követte. Hatása a jazzre szinte felmérhetetlen, kortársainak többsége azon a véleményen volt, hogy csaknem minden jelentős énekes a blues területén, de a jazz számos irányzatában is, stílusában szoros kapcsolatot mutat a Blues Császárnőjével. Bessie Smith még mindig színdarabok és könyvek témája, néhány ezek közül újra felidézi mindazt a máig sem tisztázott legendát, hogy halálát a faji előítélet okozta-e, vagy arra használja őt, hogy olyan nézeteket hangoztasson, amelyeknek semmi közük Bessie Smith életéhez. Chris Albertson Bessie c. kötete, az énekesnő életének és korának egy tökéletesen a kutatásokon alapuló, jól megírott összefoglalása és méltó megemlékezés az amerikai zenetörténet egyik legnagyobb alakjának művészetéről.
Bessie Smith életéről a Bessie című 2015-ös film ad képet, Queen Latifa főszereplésével.
Válogatott lemezalbumok: Any Woman's Blues (1923-30) (1974), Nobody's Blues But Mine (1925-27) (1979), St. Louis Blues (1929), (1981. film soundtrack), The Bessie Smith Collection: 20 Golden Greats (1985), The Empress (1924-28) (1986), Jazz Classics In Digital Stereo (1986), The World's Greatest Blues Singer (1987), The Bessie Smith Story (1924-33) (1989). További információk: Chris Albertson: Bessie.
Forrás: Jazz-zenészek Lexikona
Folytatta fellépéseit, sikere azonban csökkent. John Hammond 1933-ban egy olyan lemezfelvételt szervezett, amelyen többek között Jack Teagarden és Coleman Hawkins is közreműködtek, és amely Smith utolsó felvétele lett. A következő esztendőben egy nagyon sikeres show-val turnézott, 1935-ben nagy visszhangja volt a New York-i Apollo Theater-beli fellépésének.
Magánéletében is változás történt, új barátja Richard Morgan, a showbusinesst kedvelő szeszcsempész volt, mellesleg Lionel Hampton nagybátyja, aki jelentős anyagi biztonságot nyújtott neki. Az amerikai zene korai hagyományai iránt mindinkább feltámadó érdeklődés és egy újabb film terve, karrierjének felívelési lehetőségét mutatta, ám egy fatális, a Mississippi államban bekövetkezett baleset 1937. szeptember 26-án halálát okozta.
Bessie Smith lemezfelvételei a harsány vaudeville-daloktól a lassú bluesokig terjednek, előbbiek sokszor a saját keserűségét tükrözik, míg utóbbiakat minden alkalommal igen mély érzelmek itatják át. Minden dal gazdag kontraalt hangon szólal meg, mely méltóságteljes előadásmóddal párosul. Bessie Smith minden lemezfelvétele figyelemre méltó, de a blues történetében betöltött kiemelkedő szerepének és magának a bluesnak megértése szempontjából különösen fontosak azok, amelyeket Armstronggal és Joe Smithszel készített. Még egy ilyen felvételen is, ahol sztárok találkoznak, ő az, aki igazán magára vonja a figyelmet.
Mindig teljes kontroll alatt tartotta énekét, rendszeresen elutasította, hogy dobossal dolgozzon, és határozottan, rendszerint lassú tempóban adta elő a dalokat. Néhány lemezen a kísérők által lejátszott nyitás után Bessie belépése észrevehetően lelassítja a tempót. Utolsó lemezfelvételén tett egy lépést a kompromisszum irányába, amikor is a közelgő swingkorszaknak elkötelezett zenészekkel dolgozott együtt, de még itt is a saját elgondolásait követte. Hatása a jazzre szinte felmérhetetlen, kortársainak többsége azon a véleményen volt, hogy csaknem minden jelentős énekes a blues területén, de a jazz számos irányzatában is, stílusában szoros kapcsolatot mutat a Blues Császárnőjével. Bessie Smith még mindig színdarabok és könyvek témája, néhány ezek közül újra felidézi mindazt a máig sem tisztázott legendát, hogy halálát a faji előítélet okozta-e, vagy arra használja őt, hogy olyan nézeteket hangoztasson, amelyeknek semmi közük Bessie Smith életéhez. Chris Albertson Bessie c. kötete, az énekesnő életének és korának egy tökéletesen a kutatásokon alapuló, jól megírott összefoglalása és méltó megemlékezés az amerikai zenetörténet egyik legnagyobb alakjának művészetéről.
Bessie Smith életéről a Bessie című 2015-ös film ad képet, Queen Latifa főszereplésével.
Válogatott lemezalbumok: Any Woman's Blues (1923-30) (1974), Nobody's Blues But Mine (1925-27) (1979), St. Louis Blues (1929), (1981. film soundtrack), The Bessie Smith Collection: 20 Golden Greats (1985), The Empress (1924-28) (1986), Jazz Classics In Digital Stereo (1986), The World's Greatest Blues Singer (1987), The Bessie Smith Story (1924-33) (1989). További információk: Chris Albertson: Bessie.
2015. augusztus 1.
Harmatocska
Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsiros
papiros szendereg.
Lágy a táj, gyöngy az est;
tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezg
a halmokon s dalom.
Hát dolgoztam hiven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.
Fáradt meg együgyű,
vagy tán csak jó vagyok,
reszketek, mint a fű
és mint a csillagok.
József Attila
2015. július 21.
Paródiák III.
Meglepetés
Ha évforduló, hadd legyen
meglepetés e szertelenlocsi-
fecsi,
Baumgartent most se én kapok,
előbb jönnek a gazdagok,lazíts
Babits!
a kávéházi cehhemet
tán Nagy Lajos fizesse meg?szerény
remény,
jó volna pedig estelen
egy hozzám bújó meztelenpici
cici,
mi sem lehetne szebb ma este,
selyempaplanos ágyba fekveetye-
petye,
se lakásom, se hotelem,
rég kimerült a hitelem,egye
fene!
hajléktalan és pénztelen,
marad tovább a végtelenlaca-
faca.
a kiadókat, hitelezőket,
szívből kívánom, törje ki
őketa nya-
valya!
Hollósy Bálint
Very good!
Bachelor Sociologiae, tovább a Corvinuson, nemzetközi közgazdász szakon, még két esztendő.
2015. július 17.
Valahol Európában
Csodálatos utunk volt Norvégiában, Svédországban, Dániában és Magyarországon, íme egy "kisebb válogatás" a fényképeinkből
Fényképalbum
2015. július 16.
Béke, borzalom
Mikor kiléptem a kapun, tíz óra volt
fénylő keréken pék suhant és énekelt,
gép dongott fenn, a nap sütött, tíz óra volt,
halott néném jutott eszembe s már repült
felettem mind, akit szerettem és nem él,
sötéten szállt egész seregnyi néma holt
s egy árnyék dőlt el hirtelen a házfalon.
Csend lett, a délelőtt megállt, tíz óra volt,
az uccán béke lengett s valami borzalom.
Radnóti Miklós
1938.
2015. július 15.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)