Háromkutyás

Az úgy történt, hogy Astor kezdett lassulni. Kényelmesen lépkedett, a startja már nem volt kirobbanó, a hajrája sem olyan elsöprő, mint hajdan. Jó, nyolc éves elmúlt, de hátha lehet még valamit kitalálni. Azt agyaltuk ki, kellene mellé egy fiatal, esetleg egy kölyök, gyorsítónak, akivel versenyezhetnek, mi emberek nem vagyunk képesek erre. Keresgéltük országszerte, Debrecenben meg is találtuk Michelt, aki nem lett egy Usain Bolt, de nekünk, meg Astornak teljesen megfelelt, napok alatt összeszoktak.

Idáig kettő. Az ám, de Astoromnak megkérték a kezét (ő fiú). Létre is jött a nász, eredménnyel, lettek gyönyörű kölykök, négy tiritarka, meg egy hófehérke. Ez már baljós jel volt. Barátunk, Lajos, aki már régen erősen kívánt whippetet, még magzatként lefoglalt egy utódot. Megjelent nejestől: hogyan éljünk kutyával, ki viszi sétálni, ki gondoskodik a kosztról, és így tovább. Mi a kellő időben elhoztuk a hozományunkat, persze a fehéret (egy csoda volt). Vártuk Lajost, ő váratott magára. Mikor a kutya betöltötte a kéthónapos kort, érdeklődtünk nála finoman. Ez hiba volt. Lajos eljött szabadkozva, náluk minden megváltozott, állás, iskola, már semmi sem a régi. Nagyon sajnálják, de nem tudják vállalni.

„Vállalni” – micsoda szó egy whippet esetében?

Mit lehet tenni, tudomásul vettük a helyzetet.

-   Keresünk új gazdát- mondom savanyúan.
-   Papa, ne keressünk, már úgy megszokott nálunk, a többiek is bevették a bandába, jól megleszünk együtt - mondta feleségem.

Így lettünk hárman. De az új kutya másként gondolta, ő meghatározó személyiség volt és hamarosan átrendezte maga körül a világot. Hogyan fogjuk hívni? A név jár egy kutyának, név nélkül kutyába se vesznek. Astor hozta magával a nevét, kifejezve nemességét, a második a Michel nevet kapta Misi fiam után, a fehér nevén sokáig gondolkoztunk, töprengtünk, variáltunk. Végül is a Niki nevet kapta Déry Tibor nyomán, ha már plágium, legalább jó forrásból legyen.

Ez már falka volt, kicsi, de erős. Volt mindenkinek fekhelye, tálja, kellett még jó póráz a sajátos csapathoz. Megterveztük. Egy központi szártól kiindulva egy fémkarikához három rövid szár csatlakozik, melyek karabinerben végződnek, ezután jön az agaraknak járó széles és kellemesen bélelt nyakörv. Lerajzoltuk, Hámori-Havalda úr megvalósította, már mehetünk is sétálni.

Tőlünk pár lépésnyire óvoda van, a gyerekek kinn játszanak az udvaron, hamarosan tolongás a kerítésnél:

- Bácsi, tessék közelebb jönni, hadd simogassuk meg a kutyákat! Hogy hívják őket? Melyik a fiú, melyik a lány? Hányszor tetszik lehozni őket? Mit kapnak enni? Nem harapnak? – vége nincs a kérdéseknek,
Igyekszünk szabatos válaszokat adni, nehogy az óvónéninek kelljen kijavítania.

Továbbmegyünk, ismerkedünk a környékkel, kutyákkal, illatokkal.  Iskola is van minálunk, a tanuló ifjúság is szereti az ebeket, van, aki ismeri is a fajtákat, néhánynak otthon is van kutyája. Legközelebb, mikor arra járunk, kiabál az egyik fiú:

-Gyertek srácok, jön a háromkutyás.
Így ez rajtunk ragadt. Van azért, aki másképp szólít meg:
-Astor bácsi, simogathatok?
Persze, mindenki simogathat, így tovább tart a séta.

Hétvégén kirándulás. Jó környék, sok az erdő, a rét. Ott szabadon versenyezhetnek, érvényesülhet a karakterük. Astor a bölcs öreg, kocoghat kedvére, tekintély, ő nem száll bele holmi rivalizálásba. Mi is védjük a hetvenkedőktől. Michel védi a falkát. Ha valaki elkóborolna, ő vakkantásokkal, viselkedésével a helyes útra tereli. Bennünket, embereket is. Vele nem lehet eltévedni. Niki egy külön szám. Eszes, rafinált, csínytevő, bajkeverő. Szóval imádjuk, nem lehet rá haragudni. Viszonzásul ő megvéd bennünket, elzavarja a tolakodókat, bármekkorák legyenek is azok. Így aztán élmény a kirándulás kutyának, gazdának egyaránt.

Tudnivaló, hogy a whippetek kedvelik egymást, ha csak lehet összebújnak, együtt alszanak,  nyalogatják, kurkásszák egymást. De kinn a szabadban, kiadós futás után, szörnyen viselkedtek. Egyik felkapaszkodik a másik hátára (értik, hogyan), a harmadik meg emerre, kész botrány!  Ráadásul, ha megunták, az első kutya kibújik az ölelésből és ő áll a sor végére, mehet a gyorsvonat.  Egy kiskorú meg is kérdi:

-Apu, ez valami mutatvány?
Szégyen, pironkodás.

Elmesélek egy esetet. A biai dombokon mászkáltunk.  Egy ideje nem jelentkeznek kutyáink. Amilyen gyorsak, hamar kifutnak a látó, halló-távolságból. A nagy csend azonban kezd gyanús lenni. Hová tűnhettek együtt mind a hárman? Próbáljuk követni az irányukat, már amennyire egy rohanó falkát követni lehet.

Az erdőben valami szokatlan zaj hallatszik.
Dobb-dobb-dobb-dobb.
Vajon mi lehet? A zaj erősödik, közeledik:
Dobb-dobb-dobb-dobb dibidobi dobb-dobb.
Már-már félelmetes lett a hangzás. A talaj is remegett.
Egyszer csak egy nyiladékból kitör a rétre egy szarvascsapat, nem szeretnék túlozni, sokan voltak, harminc-negyven állat, közöttük borjak is, teljes vágtában. A csapat két oldalán Michel és Niki, követi a csordát a veterán Astor. Félelmetes volt, ráéreztünk, mekkora erőt képviselnek a szarvasok, ha együtt vannak. Féltettük a kutyáinkat is, el ne tiporják őket, a fák védelmébe húzódva szólítottuk, hívtuk a kutyákat, hiába. Hajsza, vadászláz, a rég szunnyadó ösztönök átvették az irányítást.

A csorda, agarak, szarvasok együtt átrobogtak a réten, majd ahogy jöttek, el is tűntek.

Dobb-dobb-dobb-dobb dibidobi dobb-dobb egyre halkulva.
Álltunk lecövekelve a látványtól és a félelemtől, aggódva kutyáink sorsáért, mi jöhet még ezután?
Kisvártatva megjelentek, Niki, Michel, majd Astor is, fáradtan, csatakosan, talán kicsit csalódottan is.
Szidtuk őket, kiabáltunk velük, fenyegetőztünk.

Ők meg pimaszul büszkélkednek:

-Mi egy egész csordát hoztunk nektek, és ez a hála?
Alighanem Niki a Fehér tervelte ki az egész gaztettet, a másik kettő csak követte őt a végrehajtásban.

              * * *

       Jaj de szép volt,

       Jaj de rég volt,

  Egyszer volt egy nagy csapat