Monsieur Michel és Mr Nichols

Monsieur Michel és Mr Nichols együtt laktak egy házban. Hogyan kerültek össze, a jó ég se tudja már, de működött a rendszer. Korban hasonló fiatalurak voltak, vagyonban, társadalmi státuszban se voltak nagyobb különbségek köztük. Bérelték a házat, kettőnek előnyösebb volt. A harmadik lakó egy idős angol arisztokrata, Lord Astor volt. Egy házvezetőnő gondoskodott mindennapjaikról, őt Madame-nak illett szólítani. Korban náluk idősebb, telt, mosolygós asszony volt, hozzászokott a bérlők rigolyáihoz. A személyzethez tartozott még egy inas, vagy komornyik, öreg férfi. Port törölt, tálalt, nyitotta-zárta a kaput, rendet rakott, topogott körülöttük, úgy tűnt teljesen fölöslegesen, legalábbis nélkülözhetően, szinte a ház tartozékának számított. Őt jobb híján „mon vieux”-nek szólították, vagy egyszerűen Vieux-nek, mintegy egyenrangúnak tekintve ezzel.

Nagy volt a ház. Párnák, plédek, fotelek, kanapék, néha összevisszaságban, de másnapra rendbe rakva, minden a lakók kényelmét szolgálta. A fiatalok külsejükre rácáfolva szörnyen rendetlenek voltak. Mindenki ott aludt, ahol elálmosodott . Madame és Vieux szótlanul rendet rakott utánuk.

Mindkét fiatalban voltak dandys vonások. Sokat adtak a külsejükre, ebben rokonlelkek voltak. Michel sötét öltönyöket hordott mindig fehér mellénnyel, Néha színes sálat kötött, nem csekély feltűnést keltve ezzel. Mr Nichols fehérben járt. Hol selyem, hol lenvászon ruhát öltött, egy-egy színesebb darabbal, társaságban monoklit viselt.

Michel tartózkodóbb természetű volt, gyakran épp ezzel a szerénységével váltott ki érdeklődést. Meg a természetes szépségével. Született arisztokrata volt. Finom csontozata, kissé arab lóra emlékeztető, megnyúlt arca, laza izomzata, könnyed járása többet mondott el származásáról, mint akárhány oklevél. Nem is használt semmiféle címet, külseje önmagáért beszélt. Kár lenne megtagadni tőle némi – rokoni házasságokból adódó – dekadenciát. Nem volt nagyon okos, sőt talán kevéssé. De érzelmi intelligenciája, századokon át felhalmozott viselkedni tudása feledtették észbeli korlátait.

Mr. Nichols ugyan hasonló küllemű, de eltérő belső tartalmú úr volt. Alkatilag robusztusabb, erős csontú és izmú egyén. Hatalmas tüdeje és szíve bámulatos teljesítményekre volt képes. Külsejéből, vonásainak markánsabb jellegéből póriasabb hatásokra lehetett következtetni. Talán ettől, talán más okokból, kiemelkedő intelligenciára tett szert. Esze vágott, mint a borotva, gyorsan tanult, szórakoztatóan társalgott. Percek alatt ő lett bármelyik társaság központja. Egy Anyegin, míg Michel a romantikus Lenszkijre hasonlított.

A harmadik lakó Lord Astor különös figura volt. Valószínűleg a brit gyarmati hadseregben szolgált nyugdíjazásáig, talán ezredesként. Visszavonultan élt, csak a közös étkezéseken vett részt, különben magányosan sétálgatott, a többiekről alig vett tudomást. A Lord egy idő után eltűnt a házból, nem esett róla több szó, valószínűleg szafarira utazott Afrikába.

A fiúk keményen atletizáltak. Nemigen volt más dolguk, és a társasági élet is elvárta tőlük a sportot. Még egy kis tenisz nem ártott volna, de a labdaérzék hiányzott mindkettőből. Szenvedélyük lett a futás. Michel született sprinter volt, lazasága könnyű testsúlya, szangvinikus vérmérséklete példásan alkalmassá tette a rövidtávfutásra. Nichols hatalmas szívével inkább középtávon érhetett volna el jobb eredményeket. Egyszer mégis megelőzte Michelt, ha csak átmenetileg, akkor is. Michel keményen bordán döfte könyökével hogy az összegörnyedt fájdalmában:

-Ez meg mi volt?

-Azt képzelted, hogy megelőzhetsz engem?

-Miért ne? Ez sport.

-Soha ne próbálkozz ezzel többé, te paraszt!

Ezzel rendezték a vitát. Mindkettő tudta, hol a helye a világban. Okosabb enged – gondolta Nichols. Én vagyok a vezető,-gondolta Michel. Rivalizáltak, de barátok maradtak, sőt barátságuk a konfliktus feloldásától mintha elmélyült volna. Persze Nichols maradt a főnök, az ész többet számított, mint a rang. Michel heves vérmérséklete akkor nyilvánult meg legerősebben, amikor nem volt kontroll alatt. Álmában, persze futott akkor is, szenvedélyesen, mikor Vieux megpróbálta tapintatosan felkelteni vacsorához.

-Te, te szolga, hozzám mertél érni? Lelőlek!

-De Uram, csak vacsorához szólítottam.

-Soha többé, megértetted?

-Persze, Uram, ezer pardon!

A legközelebbi vacsoránál Michel egy drága szivarral lepte meg az öreget, de elnézést nem kért.

Egyszer Nichols, nem jött haza vacsorára, csomagjaiért nem küldött, nem adott hírt magáról. Michel sokáig kerestette, újságban hirdettette, eredmény semmi. Madame bejelentette az őrszobán, hónapok múlva jött egy papír, hogy a kutatás eredménytelen volt. Michel maradt, várta a barátját, hiába. Nagyon hiányzott neki Nich, borzasztóan egyedül érezte magát, szinte el se hagyta a házat. Gondolkodott, lassan, a maga módján. Körülnézett a környéken, a társaságban, de sehol nem talált magához illő partnert. Hónapok teltek, változatlanul.

Egyszer vacsoránál Michel összeszedte a bátorságát:

-Madame, Ön soha nem gondol házasságra, nem akar férjhez menni?

-Nem, Monsieur Michel, már eszembe se jut, elszálltak az évek.

-Madame, én nagyon magányos vagyok. Azt hiszem szeretem magát. Szeretném megkérni a kezét!

–Michel, maga buta fiú, azért mert magányos, még nem kell megházasodnia! Tudja, hogy nekem is nagyon hiányzik Mr Nichols. Elmondani se tudom, mennyire. De a kérésére nemet kell mondanom. -Jöjjön ide, csókoljon meg!

-Hát mégis szeret?

-Hogyne szeretném, maga szeretnivaló bolond! Jöjjön már!

Hónapok múlva levél érkezett ismeretlen feladótól kenyai bélyeggel. A szűkszavú értesítés szerint: ”Lord Astor és Mr Nichols vadászbaleset következtében életüket vesztették. Minden külön értesítés helyett.”

-Madame könnyes szemmel nyújtotta át a levelet.

-Vauú - szólt szomorúan Michel.