A költözés

Közel 30 év helybenlakás után december óta új helyen lakunk, a Széher úton. Jó hely, Buda, dombok, nagy kert. Elég nehéz menet volt, főleg Erikának, nekem törött kézzel könnyebb dolgom volt. Közel száz ládánk volt tele cuccal. na nem faládák, de amúgy elég méretes banános dobozok. Erika már november óta gyűjtötte ezeket. az Ikeában vettünk hozzá hullámpapir skatulyákat könyvnek, cd-nek. Azokból se volt kevés. Viszont a bútorok nagy részétől megváltunk. A konyha nem fért volna be, szekrényekre meg nem volt szükség, voltak beépített tolóajtós tárolók.

Még nem fértünk el teljesen, de van remény. karácsonykor már fogadtunk vendégeket, azóta is jártak már nálunk rokonok, barátok. Mindenki kiváncsi volt, miért volt ez a nagy strapa, hisz a Labanc is jó hely volt. De a látvány mindenkit meggyőzött. Az erdő gyakorlatilag az ablak előtt kezdődik, aztán kis megszakításokkal tart a János hegyig, Hárshegyig. Persze tovább is, de azt már nem látszik.

A hurcolkodás napján Erika felsóhajtott:
- Jaj csak lenne egy kis hó a fákon!
Lett.

Petra és Slava

Image 1 of 1 « previous« previous || next »next »

Close

Pause

Play

Download

Késő nyár, kora ősz

 

 

Késő nyár, koraősz

 

Szereplők:

Mihail Golúbovics Arhipenkó földbirtokos

Eutanázia Polikarpovna a felesége

Eufémia Mihailovna a leányuk

Valentin Karlovics Smitt léhűtő

Dávid Avrámovics Blum magánzó

inasok, szobalányok, kocsisok

Szín: Arhipenkoék kúriája,tornác, kert

Eufémia: (ábrándosan)„Bokraink közt már az ősz barangol

                                    Kóró lett a fényes laboda…” *

Valentin: (világfiasan) Milyen szépen mondja, Eufemia

Mihailovna! Gyönyörű itt az ősz maguknál. Csupa fény, csupa melegség.

Eufemia: Ahogy mondja, Valentin Karlovics, szinte

átsüt rajtunk a nap. Csak ez az unalom ne lenne! Itt nem történik semmi. Semmi, de semmi. Sehol egy bál, sehol egy gavallér. El kellene utazni!

Pétervár, az igen! Kislány koromban voltam egyszer ott, de azóta se felejtem. Azok a paloták! A Nyevszkij! A hidak,a lámpasorok! Felejthetetlen!

Valentin: Eljut még oda, Eufémia – szólíthatnám így? -

Én bizonyosan eljutok! El kell innen menni, minél előbb!

Arhipenko (basszushang, Blumhoz): Örülök, hogy

betért hozzánk, David Avrámovics! Mindig jólesik egy jóbaráttal elbeszélgetni. Hogy-mint mennek a dolgai?

Blum (alázatosan) Köszönöm, méltóságos uram, megyegetnek. Tudja nem nagyon akarnak az adósok fizetni. Sok a gond mindenütt.

Archipenko: Hát éppen ez az! Magam is gondban vagyok,

Sürgősen kellene kétezer rubel, szorongatnak a hitelezőim. Nem tudna rajtam segíteni egy kicsikét?

Blum: Várjon már egy minútocskára, Mihail Golúbovics! Hiszen még az előző kölcsön kamataival is jön nekem! A tőkéről nem is beszélve.

Archipenko: Ha nem segít ki, maga is rosszul jár! Elvész a birtok, ötezer gyeszjatyina! Mi lesz akkor velünk? Meg magával is! Odaveszne a maga pénze is!

Eufémia: „Kóró lett a fényes laboda…”

Valentin: Olvasta már az újságot, Eufémicska? Itt van feketén-fehéren, a Pszkovi Hiradó írja, igaz, a májusi számban. Öt cserkesz lemészárolt és kifosztott egy földbirtokost a duhovói járásban, családjával együtt. Én azóta mindig pisztollyal járok. Itt is van nálam, megmutassam magának?

Eufémia: Ó jaj, isten őrizz! Az efféle dolgok könnyen elsülhetnek, kész a baleset!

Blum (Archipenkohoz, bátrabban): Méltóságos Uram, mit szólna egy váltóhoz, egy váltócskához? Wechsel, wissen Sie? Persze elsőosztályú kezesekkel, mint mondjuk, Tolsztoj gróf, Lev Nyikolajevics, meg Putin herceg, Vladimir Vladimirovics. Két aláírásocska, persze Méltóságodé is!

Archipenko: Milyen feltételekkel?

Blum: Ó ez semmiség, Mihail Golubovics, drei Prozent pro Jahr, eine Nichtigkeit für Sie!

Archipenko: Három százalék? Maga tönkretesz, nyomorba dönti a családomat! Tudja mit hoz ez a birtok? Mínuszban van!

Blum: Akkor mire adjak pénzt? Jól van, menjek én tönkre! Legyen kettő nyolc! Zwei komma acht! Gut?

Arhipenko: Nu, ladno! (kezetráznak)

Eufemia: „Bokraink közt már az ősz barangol

                 Kóró lett a fényes laboda…”

Valentin: (csábítva) Femicska! Tudja mit? Menjünk együtt Pityerbe! Én is vágyom oda, magácska is! Szökjünk Pszkovig hintón, onnan gyorsvonattal öt nap. Ott megesküdnénk, aztán a szülők csak hazahozatnának! Maga az egy szem lányuk, a szemük fénye!

Eufémia: (lelkesen) Papácska, Mamácska! Valentin Karlovics megkérte a kezemet! Utazunk Pétervárra, nászútra, ugye áldásotokat adjátok reánk? Meg az anyai hozományomat?

Archipenko: Maga mit szól ehhez a badarsághoz, Eutanázia Polikarpovna?

Eutanázia: (vastagon) Te szerencsétlen, mit teszel? Nem tudod, mit beszélsz! Hol van már az az anyai rész? Apád épp most tábláztatja be az utolsó gyeszjatyinádat:

Eufemia: (kétségbeesetten) Jaj, Anyuska, hát akkor hogy fogok én férjhez menni? Hozomány nélkül? Évek óta nem tévedt ide egy valamirevaló kérő! Most meg itt van ez a fess Valentin Karlovics, elvinne magával a mesés Petrográdra.

Archipenko: (megvetően) Ez a nyikhaj? Évek óta jár ide, pirogot enni, meg vodkát inni. Meg a szobalányok fenekét csipkedni. Nincs ennek egy bolhája se! Még hogy házasodni?!

Valentin: Méltóságos Asszonyom, Uram, hőn szeretett Eufémia Mihailovna! A sértéseket zsebrevágom, nekem nincs mire büszkének lenni. Az aján-latomat, ami el se hangzott, természetesen visszavonom, véglegesen! De abban, hogy elmondjam a véleményem Önökről, senki sem fog megakadályozni! Önök kicsinyes, közönséges, kellemetlen, kártékony, kapzsi, kufár, kapcáskodó népek. Aki tud még kával kezdődő jelzőt, tessék, én még tudnék. De mivel, ezek után már semmi lehetőségem az életben maradásra nincsen, itt az Önök udvarházában végzek magammal. Na ja, és Önökkel is!

(pisztolyával megcélozza sorban a társaságot, főbe lövi magát, dörrenés, a villany kialszik)

Eufémia: (szomorúan)„Bokraink közt már az ősz barangol,

                                     Kóró lett a fényes laboda

                                     Zizegő szép zabkéve hajadról

                                     Nem álmodom többé már soha.”

Függöny (a villany kigyullad)

 

*a versidézetek Sz. Jeszenyin költeményéből valók

Róma 2010

Már megint Róma! Hipp-hopp elszállt három év és mi újra itt vagyunk. Muszáj volt visszajönni régi házigazdáinkhoz (Marco és Franco), de új helyen, ezúttal a Trasteverén. Jó hely, egy kis negyed, olyan, mint egy kisváros. Piac, kisboltok, pizzeria, villamos, félkilométeres körzetben. A villamos bevitt a központba (Largo Torre Argentina), onnan jöttek a további kalandok. Múltkor kimaradtak a Caracalla termái, most pótoltuk. Népfürdő 1500 főre , tornaterem, könyvtár - nem semmi! Aztán Santa Maria Maggiore, kár lett volna kihagyni. Séták lazán, bámészkodva. "Városnéző" hetes busz, megkerülve a fél várost. Vasárnapi bolhapiac: Afrika, Ázsia. Persze, a Corso vasárnap, lépni alig lehetett a tömegben, de így volt jó!

Képek:
http://picasaweb.google.hu/palhollosy/Roma201002#

Hová lett a Hollóhírek?

Nem tudjuk, de megtaláltuk a 2007-es római utazás képeit: lásd http://palika-hollohirek.blogspot.com/

Bubika

http://picasaweb.google.hu/palhollosy/Bubika#

Puha szárnyakon

Salamon András: Puha szárnyakon
-Forgatókönyv
http://ca.mg2.mail.yahoo.com/dc/launch?.rand=6d33u0lihmf51

„KULINÁRIS-KULTURÁLIS” ESTÉLY

Az este kulturális programja itt látható.

ÍGY KEZDŐDÖTT:

Meghívó
Helyszín: II. ker. Labanc út stb.
Idő: március 27. este 6 tájt

Menü:
eier mit zwiebel (kóser)
sólet, barches (nem egész kóser)
somlói galuska (tréfli)
ital: ki mit hoz
kultúra: ki mit tud

A KULINÁRIA

A MENÜ ELSŐ FOGÁSA: eier mit zwiebel (kóser)

Sajnos, a mestermű csak a nagyon
figyelmes szemlélő számára vehető
észre a képen. A fotós szégyentelenül
evett és lazult.














De aztán jött az est másik fénypontja, a menü második fogása: sólet (valamiért nem egész kóser)

"Sólet, ékes égi szikra,
Elysium lánya, te
Zengené a Schiller óda,
ízlelt volna sóletet csak.
Istenek mannája, sólet,
melynek főzésére Mózest
hajdan maga a Jóisten
oktatta Sinai hegyén…
Sólet, a valódi kóser
isteni ambrózia,
Paradicsom kéj-kalácsa"

(Heine: Sabbath hercegnő)

A „valódi kóser isteni ambrózia” vagy
a „Paradicsom kéj-kalácsa” közelről:














Lucullusi. Még választani is nehéz. De azért majdnem mindenkinek sikerült.





Csak szegény Zsófi hogy járt…

















Pedig: „Van még, ha kértek!”













>És íme, a menü harmadik fogásának bemutatása.

Erika és vidám kuktája a bombasztikus somlói galuskával.
Laci különleges ananász desszertjével „enyhítettük”.









Az este kulturális programja itt látható.

Egy előadás képekkel

A KULTÚRA

Az est kulturális – drámai, katartikus - pillanatai következtek váratlanul. A nagysikerű Hollósy – Csehov – Osztrovszkij szerzőhármas darabját láthattuk kiváló művészek előadásában.

Szereplők:
Mihail Golúbovics Arhipenkó, földbirtokos – Hollósy Palika
Eutanázia Polikarpovna, a felesége – Ábrahám Erika
Eufémia Mihailovna, a leányuk – Ábrahám Erika
Valentin Karlovics Smitt, léhűtő – Hollósy Palika
Dávid Avrámovics Blum, magánzó – Hollósy Palika
inasok, szobalányok, kocsisok – Ábrahám Erika, Hollósy Palika

Rendezte: Palika
Díszlet- és jelmeztervező: Erika
Ügyelő: Zsóci
Szín: Arhipenkóék kúriája, tornác, kert

Eufémia Mihailovna (petrezselymet árul éppen) és Valentin Karlovics Smitt (léhűt éppen) remek kettőse még reményekkel telve.



Eufémia Mihailovna annyira, de annyira szeretne Pétervárra menni!



Valentin: Femicska! Tudja mit? Menjünk együtt Pityerbe!














De hiába a fess kérő, ha nincs már hozomány. Archipenko éppen most tábláztatja be Blumnál be az utolsó gyeszjatyinát. Közeleg a tragikus vég!















A csalódott kérő pisztolyával megcélozza sorban a társaságot, főbe lövi magát (erről szerencsére nincs kép), dörrenés, majd a villany kialszik.

Eufémia:

Bokraink közt már az ősz barangol,
Kóró lett a fényes laboda
zizegő szép zabkéve hajadról
Nem álmodom többé már soha.

A drámai pillanatok után Palika egy gyors jelmezcsere után - még egy Erikának is váratlan fordulattal -, a rettenetes feszültséget feloldó költemény sorozattal állt a színpadra. Erika kénytelen volt oda nyilatkozni, hogy „még mindig meglep engem az uram”.

A előadás után adódik a kérdés, hogy minek akkor másik színházba járni???

Monsieur Michel és Mr Nichols

Monsieur Michel és Mr Nichols együtt laktak egy házban. Hogyan kerültek össze, a jó ég se tudja már, de működött a rendszer. Korban hasonló fiatalurak voltak, vagyonban, társadalmi státuszban se voltak nagyobb különbségek köztük. Bérelték a házat, kettőnek előnyösebb volt. A harmadik lakó egy idős angol arisztokrata, Lord Astor volt. Egy házvezetőnő gondoskodott mindennapjaikról, őt Madame-nak illett szólítani. Korban náluk idősebb, telt, mosolygós asszony volt, hozzászokott a bérlők rigolyáihoz. A személyzethez tartozott még egy inas, vagy komornyik, öreg férfi. Port törölt, tálalt, nyitotta-zárta a kaput, rendet rakott, topogott körülöttük, úgy tűnt teljesen fölöslegesen, legalábbis nélkülözhetően, szinte a ház tartozékának számított. Őt jobb híján „mon vieux”-nek szólították, vagy egyszerűen Vieux-nek, mintegy egyenrangúnak tekintve ezzel.

Nagy volt a ház. Párnák, plédek, fotelek, kanapék, néha összevisszaságban, de másnapra rendbe rakva, minden a lakók kényelmét szolgálta. A fiatalok külsejükre rácáfolva szörnyen rendetlenek voltak. Mindenki ott aludt, ahol elálmosodott . Madame és Vieux szótlanul rendet rakott utánuk.

Mindkét fiatalban voltak dandys vonások. Sokat adtak a külsejükre, ebben rokonlelkek voltak. Michel sötét öltönyöket hordott mindig fehér mellénnyel, Néha színes sálat kötött, nem csekély feltűnést keltve ezzel. Mr Nichols fehérben járt. Hol selyem, hol lenvászon ruhát öltött, egy-egy színesebb darabbal, társaságban monoklit viselt.

Michel tartózkodóbb természetű volt, gyakran épp ezzel a szerénységével váltott ki érdeklődést. Meg a természetes szépségével. Született arisztokrata volt. Finom csontozata, kissé arab lóra emlékeztető, megnyúlt arca, laza izomzata, könnyed járása többet mondott el származásáról, mint akárhány oklevél. Nem is használt semmiféle címet, külseje önmagáért beszélt. Kár lenne megtagadni tőle némi – rokoni házasságokból adódó – dekadenciát. Nem volt nagyon okos, sőt talán kevéssé. De érzelmi intelligenciája, századokon át felhalmozott viselkedni tudása feledtették észbeli korlátait.

Mr. Nichols ugyan hasonló küllemű, de eltérő belső tartalmú úr volt. Alkatilag robusztusabb, erős csontú és izmú egyén. Hatalmas tüdeje és szíve bámulatos teljesítményekre volt képes. Külsejéből, vonásainak markánsabb jellegéből póriasabb hatásokra lehetett következtetni. Talán ettől, talán más okokból, kiemelkedő intelligenciára tett szert. Esze vágott, mint a borotva, gyorsan tanult, szórakoztatóan társalgott. Percek alatt ő lett bármelyik társaság központja. Egy Anyegin, míg Michel a romantikus Lenszkijre hasonlított.

A harmadik lakó Lord Astor különös figura volt. Valószínűleg a brit gyarmati hadseregben szolgált nyugdíjazásáig, talán ezredesként. Visszavonultan élt, csak a közös étkezéseken vett részt, különben magányosan sétálgatott, a többiekről alig vett tudomást. A Lord egy idő után eltűnt a házból, nem esett róla több szó, valószínűleg szafarira utazott Afrikába.

A fiúk keményen atletizáltak. Nemigen volt más dolguk, és a társasági élet is elvárta tőlük a sportot. Még egy kis tenisz nem ártott volna, de a labdaérzék hiányzott mindkettőből. Szenvedélyük lett a futás. Michel született sprinter volt, lazasága könnyű testsúlya, szangvinikus vérmérséklete példásan alkalmassá tette a rövidtávfutásra. Nichols hatalmas szívével inkább középtávon érhetett volna el jobb eredményeket. Egyszer mégis megelőzte Michelt, ha csak átmenetileg, akkor is. Michel keményen bordán döfte könyökével hogy az összegörnyedt fájdalmában:

-Ez meg mi volt?

-Azt képzelted, hogy megelőzhetsz engem?

-Miért ne? Ez sport.

-Soha ne próbálkozz ezzel többé, te paraszt!

Ezzel rendezték a vitát. Mindkettő tudta, hol a helye a világban. Okosabb enged – gondolta Nichols. Én vagyok a vezető,-gondolta Michel. Rivalizáltak, de barátok maradtak, sőt barátságuk a konfliktus feloldásától mintha elmélyült volna. Persze Nichols maradt a főnök, az ész többet számított, mint a rang. Michel heves vérmérséklete akkor nyilvánult meg legerősebben, amikor nem volt kontroll alatt. Álmában, persze futott akkor is, szenvedélyesen, mikor Vieux megpróbálta tapintatosan felkelteni vacsorához.

-Te, te szolga, hozzám mertél érni? Lelőlek!

-De Uram, csak vacsorához szólítottam.

-Soha többé, megértetted?

-Persze, Uram, ezer pardon!

A legközelebbi vacsoránál Michel egy drága szivarral lepte meg az öreget, de elnézést nem kért.

Egyszer Nichols, nem jött haza vacsorára, csomagjaiért nem küldött, nem adott hírt magáról. Michel sokáig kerestette, újságban hirdettette, eredmény semmi. Madame bejelentette az őrszobán, hónapok múlva jött egy papír, hogy a kutatás eredménytelen volt. Michel maradt, várta a barátját, hiába. Nagyon hiányzott neki Nich, borzasztóan egyedül érezte magát, szinte el se hagyta a házat. Gondolkodott, lassan, a maga módján. Körülnézett a környéken, a társaságban, de sehol nem talált magához illő partnert. Hónapok teltek, változatlanul.

Egyszer vacsoránál Michel összeszedte a bátorságát:

-Madame, Ön soha nem gondol házasságra, nem akar férjhez menni?

-Nem, Monsieur Michel, már eszembe se jut, elszálltak az évek.

-Madame, én nagyon magányos vagyok. Azt hiszem szeretem magát. Szeretném megkérni a kezét!

–Michel, maga buta fiú, azért mert magányos, még nem kell megházasodnia! Tudja, hogy nekem is nagyon hiányzik Mr Nichols. Elmondani se tudom, mennyire. De a kérésére nemet kell mondanom. -Jöjjön ide, csókoljon meg!

-Hát mégis szeret?

-Hogyne szeretném, maga szeretnivaló bolond! Jöjjön már!

Hónapok múlva levél érkezett ismeretlen feladótól kenyai bélyeggel. A szűkszavú értesítés szerint: ”Lord Astor és Mr Nichols vadászbaleset következtében életüket vesztették. Minden külön értesítés helyett.”

-Madame könnyes szemmel nyújtotta át a levelet.

-Vauú - szólt szomorúan Michel.

Niki

Hát ez úgy kezdődött, nem fogjátok elhinni. Szóval öten voltunk tesók, whippetek. Négy tarka, meg én. Az anyánk - Mutyutyu, de hülye név - sötétbarna, fehér foltokkal. Apánk meg tigriscsíkos az is fehér foltokkal. Mármost ezek a foltok valahogy összeadódtak - tudjátok DNS, meg ilyesmi. Így lettek a tesók - mi lehet velük? - tarka-foltosak, én meg a Fehér. De ez se volt pontosan így, mert az egyik fülem foltos lett, az egyik szemem meg monoklis, ahogy a Hismastersvoice kutyának. A siker előre bekönyvelve.

Mutyutyunak az volt a terve, hogy együtt szoptat majd minket, öt kicsi, hat csecs, tudunk számolni. Én azonban áthúztam a számításokat. Ahogy odajutottam, begyorsítottam. Volt –eleve?- egy szopótechnikám,kb háromszoros sebességgel szívtam a többiekhez képest. Mi volt ez? predesztináció, ambíció, vagy csak éhesebb voltam? Máig se tudom, csak azt, hogy akartam valaki lenni! Negyven dekával nagyobb voltam az alomátlagnál,így aztán a végén már csak én kaptam cicit, a tesók meg cumit. És sehogyse akartam ott maradni abban a Fillér utcai kupiban. (Megjegyezném, hogy gyerekágy, infralámpa, ami csak kell). De többre vágytam. Mikor a Mama (jó apám gazdája) eljött vizitbe, megnéztem magamnak a meisseni porcellánkék szememmel és azt mondtam: ez jó lesz! A nőnek a továbbiakban már nem voltak esélyei.

Hamarosan vitt is magával, nem volt ott mese. Sírás, rívás, nyüszítés, ugyan már! Rögtön kaptam tűzpiros nyakörvet, pórázt, grasszáltunk az utcában. A népek meg voltak bolondulva értem, képzeljétek 20 centi komplett agár, talpig fehérben, tűzpiros szerkóban, kék szemek, eszméletlen! Közben tudtam is velük bánni, szemeztem, mancsoltam, minden.

De az élet nem egyszerű. A hely ahova vittek, komfortos, nem mondom, ágy, kanapé, külön tál és így tovább, ám volt még két további kutya is, azok is whippetek, sztárok a maguk módján. Amellett meg ötször nagyobbak nálam. Itt nem lehet úgy virítani, mint a Fillér utcában a tesóknál! Taktika! A fő csapás iránya: a Mama. Ha nála jó vagyok, a többiek befogadnak. Kicsit sandán néztek a jövevényre, kölyök, jól van, de ez a szín? És mire ez a nagy ajnározás? Mi itt szolgálunk évek óta hűséggel, ez meg idejön és egyből az ágyba? De békén hagytak, nem bántottak, megtűrtek. Majd a végén meglátjátok –gondoltam, mert tudtam már gondolni.

Aztán volt ott még egy öreg fószer, az nagyon nézett a szemüvegével. Morgott, hogy nem erről volt szó, meg hogy most három kutyával sétálhat, meg, ha rossz leszek kiakasztja a bűrömet száradni, ilyenek. Hát ott bedobtam a hízelgő-technikát: odabújás, csendes morgás, melengetés, hadd érezze az öreg, hogy ő is a csapathoz tartozik. Így aztán hamarosan vele is kijöttünk, meg nem is nagyon mert ujjat húzni a Mamával. Kajánál rendes volt, ha kértem adott repetát is. Meg hagyott lopni. Mert hát loptam, mi tagadás. Mert éhes voltam. Mert nem adtak eleget. És olyan vonzó, illatos dolgokat tartottak, magasan a pulton. Például cukrot a cukortartóban. De én nem hagytam magamat. Először fel a székre, kicsit kapaszkodva, onnan már körül lehetett nézni, esetleg tovább ugrani. Veszélyes volt, nem mondom, volt egy pár esés, de megérte. Gyerekek, az a cukor! Ettetek már cukrot? Fantasztikus! Aztán eltüntetni a nyomokat! Nem szabad félmunkát végezni! Az a cukortartó olyan tiszta lett, mintha akkor mosták volna el. Csodálkozott is az öreg: nemrégen töltöttem meg. De én ránéztem ártatlanul a porcelánkék szememmel, hát adott még egy kis kaját. Nem volt rossz fej az öreg, csak egy kicsit maradi. Ezt is megoldottuk. Íkú kérdése az egész!

Mi whippetek futó kutyák vagyunk. Valamikor vadásztunk, talán nyúlra, vagy más apróvadra, de már régen nem. A vérünkben azonban benne van az ősi ösztön: utólérni, elkapni. Innen a versenyláz. Mihelyt alkalmunk lett rá, versenyeztünk. A papa már nem, ő csak kocogott, de azt jól csinálta. Viszont Michel, a mostani tesóm, ő olyan volt, mint egy versenyló, nem bírt veszteni. Egyszer, mikor a Hárshegyen hajtottunk, elkövettem azt a könnyelműséget, hogy megelőztem. Lett is baj ebből. A következő kanyarban, mikor már nem láttak a szülők, elkapott. Földhözvert négyszer-ötször a nyakamnál fogva, beledöngölt az avarba: - „Micsoda? Te, a kis szarházi jövevény, megelőzöl engem, a verseny whippetet? Ezt meg ne lássam még egyszer!” Puff-puff. Jó, ezt tiszteltem, ő a Jani, de azért imádtam a futást. Ha együtt futottunk, a félszemem mindig ott volt rajta, jaj, csak meg ne előzzem! Láttatok már whippetet startolni? Ez nem akármi. Feszültség, remegés, izmok, idegek. De főleg agy! Kitörni, elsőnek lenni! Volt egy játékunk. Lapulok, belesimulok a földbe. Majd, mikor arra téved a hapsi, tíz méterről támadok, roham, veszett morgás, fogás a nyakszirten. Adtam nekik, akárkinek. Egyszer úgy megzavartam egy kezdő rottweilert, hogy sikoltozva vitte el a kövér seggét.

A szerelem. Tudjátok ti, mi az a szerelem? Vágy talán? Hát hogyne, de nem csak az. Szex? Hát persze, de messze nem csak az. Néha megjelent a pirosom, de nem gondoltam arra igazán. Imádat? Igen, a felsőbbrendű, a mindenható lény iránt. Alázatos, de forró és kölcsönös. Sóvárgás? Igen. Egész nap vártam arra a percre, mikor megjön. Akkor kiszaladtam elé, fölágaskodtam, hogy elérjem. Csókok. Összebújás. Némely kutyák tudnak embermódra mosolyogni, én is. Volt egy rítus: én hanyatt vágtam magam, a gerincemen fetrengtem, sűrű farokcsóválás közben. És mosoly, szemkapcsolat, a Mama viszonozza. Az öreg nézett-nézett minket, de mi csak egymással törődtünk. Ez volt a nap legszebb perce.

A bajok. Azért volt nekem is gyenge pontom. Köhögős voltam. Franc tudja mitől, dumáltak nekem allergiáról, vírusokról, asztmáról, kezeltek, gyógyszereztek, ultrahang, endoszkóp, utáltam az egészet, de főleg a köhögést. Kicsit túlsúlyos is lettem a jó kis étvágyamtól, (a gyógyszert libamáj-pástétommal szerettem bevenni) de azért csinos maradtam. Továbbra is én voltam a környék kedvence.Viszont egyszerre csak belázasodtam. Pánik, vittek rohanvást, antibió, röntgen, infúzió. Az öreg ott bóbiskolt velem, míg jött belém a szaft. Este ágyba vitt a Mama, de már szar volt nagyon a helyzet. Nem fájt semmi, de nagyon kevés maradt bennem az élet. Reggelre aztán az a kevés is elfogyott.

Niki

Rossz hír: Niki, a Fehér, akit mindenki annyira szeretett, és aki mindenkit úgy szeretett, 2010. március 1-jén, 14 éves korában csendesen elhúnyt.

Ferkó 61 éves

Ferkó Foto Horváth Dávid

Hamu és arany

Meghívó

Szeretettel meghívjuk a 41. Magyar Filmszemle keretében vetítésre kerülő

Hamu és arany

című dokumentumfilm

bemutatójára, az Uránia Nemzeti Filmszínházba ( Bp. VIII. ker. Rákóczi út 21.)

A vetítés időpontja : 2009. Február 5. Péntek 17.45

A vetítés időtartama : 63 perc

Rendező : Hollósy Ferenc és Gém György

Operatőr : B.Marton Frigyes

Vágó : Pataki Róbert

Hangmérnök: Gergely András

Zenei szerkesztő . Jávor Zoltán

UMPA produkció, Producer : Gém György

Kérjük visszajelzését, hogy hány jegyet foglaljunk. A produkció korlátozott számú tiszteletjegyet tud biztosítani, de ezen felül is szívesen foglalunk jegyeket.

Jegyárak 700.- Ft, diákoknak 400.-Ft.

A foglalt jegyeket a vetítés előtt 15 perccel a terem bejáratánál adjuk át.

Jegyrendelés : e-mailen: umpa@t-online.hu, faxon . 061-3227944, telefonos rögzítőn:

061 3227-944.

Ezen kívül az Uránia pénztáránál is váltható.

örömmel várjuk,

a film alkotói

Rapacuka

Nyolcvan éves a Palika,
apacuka fundaluka
mocorog a mája, vacakol a veséje
naná, hogy megnőtt a mortalitás esélye
nem gondol már egész nap a pinára
attól fél, hogy megjön az anginája
néha a nagy igyekezet hiába
jobban jársz, ha elhúzol a picsába
Nem tudom, minek ez az egész kázus
Megmondta előre a Nostradamus
hamarosan vége lesz a világnak
minket a kaszinóból kizárnak
na nézzed csak a Földet, kiakadt a tengelye
hol kiárad, hol kiszárad valamennyi feneketlen tengere
Délnek fordul el a Golf áramlat
Északra repülnek a vadhattyúk
mink meg a haverommal folyton a
telebaszott komputerünk basztatjuk.
Most meg itt van ez a bubó pestis
Persze a lakosság hülye is, meg rest is
Inkább betegedik rakásra,
De nem viszi valagát az oltásra
Lányok és magyar anyák,
kisfiúk, nagyapukák, szevasztok
szebb lesz majd a jövő
év, mint a leköszönő
főleg, ha idejében bebasztok
Nyolcvan éves a Palika
Apacuka fundaluka
Abcug fundaluk fundakávé kamanduk