Tass Marianne: Astor

(egy nemes agárnak)


Ő a KUTYA-ság vázlata,

Giacometti lépked

benne előre,

nemes idomai

átsuhannak a mindenségen,

őrzi bőre a hő

ragaszkodások

örök lenyomatát,

a KUTYA-ság léte

a szeretet

kimondhatatlan hozadéka.

Esti kérdés

Babits Mihály verse (részlet)

...csupa szépség közt és gyönyörben járván

mégiscsak arra fogsz gondolni gyáván:

ez a sok szépség mind mire való?

mégis arra fogsz gondolni árván:

minek a selymes víz, a tarka márvány?

minek az est, e szárnyas takaró?


...miért az emlékek, miért a multak?

miért a lámpák és miért a holdak?

miért a végét nem lelő idő?

vagy vedd példának a piciny füszálat:

miért nő a fü, hogyha majd leszárad?

miért szárad le, ha újra nő?

Tass Marianne: Varju szimfónia

Benéz a varju

ott ül az ágon

tűnődve kérdi

kár volt-e minden

Kopog a varju

kopogok én is

a gépem kérdi

kár volt-e minden

Elrejtett magvak

ülnek a hóban

kinőnek egyszer

nem tudja senki

Nem nőttem én fel

károg a varju

ki tudja azt már

kár volt-e értem

www.dokk.hu

Astor [Írások]

Astor felett eljárt az idő. Ez kétségtelen. Naptárilag elmúlt tizenhat éves, ez kutyáéknál nagy kornak számít. Ritkaságnak. Léteznek különböző szorzószámok arra, hogyan kell egy kutya életkorát emberkorra átszámítani, de én nem hiszek bennük.

Már nem. Astor maga a cáfolat. Hogyan is állunk manapság? Hát, vannak gondok. Itt van például a járás. Az igazat megvallva, csoszogunk, bicegünk, sántikálunk. Ez egy agár esetében – mert Astor agár, legalábbis whippet, amelyet némelyek elég tudatlanul törpeagárnak neveznek – cikis. Ő, a nagy futó, aki valamikor ötvennel ment, akár volt versenytárs, akár nem, ő, akinek a kanyarban be kellett dőlnie, különben elszállt volna, akit az isten is futásra teremtett, biceg. No nem slamposan, mint például én, elfeledkezve magamról, összevissza rakosgatva a lábamat, no nem, ott még nem tartunk, bicegünk, biccentünk, de elegánsan, gondosan megformálva minden lépést, jobb, bal, első, hátsó. Végül is, nem akárkik vagyunk, a név, a nemesség kötelez. Nem tudom, nem vagyok-e igazságtalan valakihez, de szerintem Károlyi Mihályra hasonlít. Nem a nagybirtokosra, nem az államférfira, sem pedig a diplomatára, Károlyira, ahogy Varga Imre látta, ahogy ott áll a Kossuth téren, szikáran, görnyedten, nagyon öregen, mégis elegánsan. Hirtelenjében nem tudom, támaszkodik-e valamire, vagy támasz nélkül áll az időben, de szerintem, járna neki egy bot. Amolyan elegáns pálca, mondjuk ébenfából, ami könnyű, de erős, ezüst fogantyúval, amely lehetne kutyafej, talán agár képmása (az fix, hogy volt agara). Szóval, ha öregember lenne Astor, ilyesféle bottal járna. De hát nem az, csak egy kiskutya, bár így is mély és osztatlan tisztelet övezi. Nincs nap, hogy séta közben, vagy csak úgy, meg ne kérdeznének bennünket a hogylétéről. Astor érti a kérdést, válaszol is a maga módján, hatalmas szemekkel, komoly tekintettel, esetleg farokcsóvantással, mikor hogy. Ámbár sok válaszolni való nincs. Egyik nap jobb, másik rosszabb. Ha nagy a meleg – zörög a szívünk. Ha nők vannak a közelben, kicsit jobban vagyunk. A környéken – pedig erős a verseny – Astor udvarol a legszebben. Már távolról is tudjuk, mi a helyzet. Összekapjuk magunkat, nem sántítunk, sőt egy kissé hetykén, kihívóan lépkedünk. A fül merő figyelem, a szemek egy fókuszra, az illetőre összpontosítanak. Orrukat összedugják a hölggyel, kis túlzással üdvözlő puszinak tarthatjuk ezt. Na és a farok! Itt egy kissé meg kellene állapodnunk. Astor farka mértéktartó szóval is gyönyörű. A formája klasszikusan agaras, arányos hosszúságú, enyhén felfelé ívelő, a vége felé fokozatosan elvékonyodó. És ez csak a forma. A szín őszbehajló aranymetáll, amilyen a testén is, ám váratlanul egy fehér ecsetben végződik. Ez az, aminek a környékbeli hölgyek egyszerűen nem tudnak ellenállni, sírnak, szűkölnek a gyönyörtől, Astor pedig, mint egy világfihoz illik, elegánsan vonul és a fentemlített ecsettel gyönyörű ábrákat rajzol a levegőbe: kört, kúpot, szinuszgörbét. A hatás leírhatatlan. Végül is ők maradnak, mi továbbsétálunk, elmélkedve, mi minden eshetett volna meg. Ha ledőlünk - séta után ez hamarosan bekövetkezik - álmodozunk, álmodunk. Álmunkban nagyokat futunk, szédítő iramban, senki sem ér a nyomunkba, a leggyorsabbak is messze elmaradnak, lábunk a vágtában alig érinti a földet, szinte repülünk! És a nők, ó azok a nők! A Dorkák, Elzák, Arankák! Mind-mind szeretnek, viszontszeretnek. Álmunkban apró hangok hagyják el a torkunkat, kicsit sírás, kicsit vágyakozás. Astor él, szeret és akar élni. Példakép. Tanulom az öregséget.

Horváth Dávid: Cigány vallási képek

További fotók: http://www.sajto-foto.hu/fotoriporter.php?lang=hu&id=42

Reggel [Írások]

Reggel

- felébredt már? - lehetne összebújni,

- a félhomályban valamit fülbe súgni?

- hát persze, hogyne, csak fogjon át erősen,

-én itt vagyok már, ne féljen semmitől sem,

- kutyám is itt van, lábamnál gömbölyödve,

- a másik kettő az ördög tudja merre,

- kicsit korán van, talán még alszom, érti?

- de én szeretnék az ablakon kinézni,

- ne kelljen mindig meredni szürke falra,

- lehetne lassan együtt fordulni balra,

- öleljen át jól, így tartson most szorosan,

- ne mozgolódjék, maradjon mozdulatlan,

- így jó lesz? - jó hát, de én még alszom, érti?

csak néhány percet! - álomszuszék egy férfi!

- Fehér is megjött, jó mélyen benn az ágyban,

kinyújtani se engedi már a lábam,

- jaj hagyja el, imádnak ágyban lenni

- mit mondjak, én is, nem érdekelne semmi.

- mindig nyüzsögnek, izgága kis hülyék,

- én morzsolom csak a Kajla balfülét.

- hát ő is itt van? - másutt hol is lehetne,

mindenki vágyik puhára, testmelegre,

- maga is így van? nincs itt nagyon meleg?

- sőt éppen így jó, árnyékban negyvenegy.

- jaj istenem, mióta kérve-kérem,

hogyan lehet egy felnőtt ilyen idétlen?

- csak félórácskát lehetne még aludni,

de jól is esne pihenni, ellazulni,

- pihenjen jól van, aludjon még egy verset,

amúgy is gyorsan repülnek most a percek,

- tartson szorosan, erővel, szenvedéllyel,

- így el se választ bennünket semmi széjjel,

- gyengéden és szelíden, hogy cseppecskét se fájjon,

olyan törékeny reggel felé az álom.

Firenze

Hála a jó szerencsének, eljutottunk. Én már másodszor, előzőleg harminc évvel ezelőtt, Misivel. Most egy hetet töltöttünk ott Erikával, nagyra nyitott szemekkel, befogadtunk annyit, amennyit csak lehetett.

Medici Venus

Jártuk a várost, persze gyalog, azokat a dolgokat néztük meg, amit a többi magyar: templomokat, képtárakat, a tájat, a szelíd Toscanát, ami nem mindig volt ilyen békés. Tudatlanságunkban sok mindent elmulasztottunk, de megláthattunk olyasmit, ami nem volt a Baedeckerben. Campingben laktunk, a várostól úgy hét kilométernyire, Fiesoléban, ami amúgy alighanem idősebb, mint Firenze, hiszen etruszkok lakták valamikor.

A campinget ajánlani tudjuk mindenkinek, akár sátorral, akár bungalowban. Menetrend szerint busz jár Firenze központjába. Van úszómedence, közért, étterem, konyha, hűtő, stb. Firenze elképzelhetetlenül gazdag látnivalókban, amellett jókedélyű hely, a helyiek nem túl hangosak, a külföldiek (mi voltunk többségben) nem túl arrogánsak. A reneszánszba mindenki be van bódulva, ezért jönnek ide. Az Uffizi képtárban találkoztunk két idősebb hölggyel, akik magnóról hallgatták a tájékoztatást. Vakok voltak. Volt, aki mankóval, vagy tolókocsin rótta a várost. Az olaszok inkább a bringát, vagy a robogót preferálták. Nagyon jól néztek ki a bambinák a motorok nyergében.

(folyt.köv.)