A férfi tudta...

A férfi tudta

A férfi tudta, hogy beteg a szeme, világ- életében vastag szemüveget hordott, vaksin hunyorított. Most azonban más lett a helyzet. Nem ment az olvasás, betűk hiányoztak, a sorok összezavarodtak. Az ám, de az utca! Minden homályban, nincs egy éles vonal. A kedves ismerős közelről ráköszön:- Jól van? - Istenem, hogyan lesz, ha tovább romlik? Jaj, jaj a sötétség! A nap felé fordította az arcát, lehunyta a szemét. A szemhéján át csodás színek ragyogtak: világossárga, sötétvörös.  A képzelet! Az úgy-e színes? Hát, olykor-olykor, de ki lehet színezni. És az álom? Én gyakran színesen álmodom. és mozgalmasat. Csak hamar elfelejtem, Kár azokért az elfelejtett álmokért, ébredés után hamar le kellett volna írni! És hogy leszünk az emlékekkel, kezdenek szürkülni. pedig mennyi van, és mind leíratlan! Fogy az idő! Későn kezdtél hozzá, Öreg! Voltak a mozdulatok: Megvannak-e még? – mit gondolsz? rúgnád még a labdát?  Vagy hogy menne a tánc? Megtaposnád a párodat, vagy átvenné a vezetést? Emlékszel Al Pacinora a vak ezredesre? Egyszer se lépett a gyönyörű lány lábára. Azok a hatalmass fénytelen fekete szemek! És a colos, alig-alig látó könyvtárosra, aki bolondja volt a könyveknek és akiért bolondultak a nők?...