1894. április 15-én született a Tennessee állambeli Chattanoogában, gyermekkorában az utcasarkokon énekelt, mielőtt táncosként csatlakozott egy utazó színes bőrű minstrel társulathoz. A show-ban dolgozott Ma Rainey, aki már jóval a jövevény érkezése előtt bluest énekelt. Az idősebb énekesnő segítette Smitht, bár az ő erőteljes hangja tisztán mutatta jelentős tehetségét, amellyel egy napon túlszárnyalja majd Raineyt. 1920 táján Smith már egy utazó show vezető sztárja volt, és úton afelé, hogy minden idők legjobb bluesénekesévé váljon az Egyesült Államokban. Az északi városokban, New Yorkban és Chicagóban sikeresen szerepelt és elnyerte az "Empress Of The Blues megkülönböztető címet. Igazi birodalma azonban a Délen volt, ahol a Theatre Owners' Booking Association színházaiban játszott, és minden alkalommal magával ragadta a tömeget.
Folytatta fellépéseit, sikere azonban csökkent. John Hammond 1933-ban egy olyan lemezfelvételt szervezett, amelyen többek között Jack Teagarden és Coleman Hawkins is közreműködtek, és amely Smith utolsó felvétele lett. A következő esztendőben egy nagyon sikeres show-val turnézott, 1935-ben nagy visszhangja volt a New York-i Apollo Theater-beli fellépésének.
Magánéletében is változás történt, új barátja Richard Morgan, a showbusinesst kedvelő szeszcsempész volt, mellesleg Lionel Hampton nagybátyja, aki jelentős anyagi biztonságot nyújtott neki. Az amerikai zene korai hagyományai iránt mindinkább feltámadó érdeklődés és egy újabb film terve, karrierjének felívelési lehetőségét mutatta, ám egy fatális, a Mississippi államban bekövetkezett baleset 1937. szeptember 26-án halálát okozta.
Bessie Smith lemezfelvételei a harsány vaudeville-daloktól a lassú bluesokig terjednek, előbbiek sokszor a saját keserűségét tükrözik, míg utóbbiakat minden alkalommal igen mély érzelmek itatják át. Minden dal gazdag kontraalt hangon szólal meg, mely méltóságteljes előadásmóddal párosul. Bessie Smith minden lemezfelvétele figyelemre méltó, de a blues történetében betöltött kiemelkedő szerepének és magának a bluesnak megértése szempontjából különösen fontosak azok, amelyeket Armstronggal és Joe Smithszel készített. Még egy ilyen felvételen is, ahol sztárok találkoznak, ő az, aki igazán magára vonja a figyelmet.
Mindig teljes kontroll alatt tartotta énekét, rendszeresen elutasította, hogy dobossal dolgozzon, és határozottan, rendszerint lassú tempóban adta elő a dalokat. Néhány lemezen a kísérők által lejátszott nyitás után Bessie belépése észrevehetően lelassítja a tempót. Utolsó lemezfelvételén tett egy lépést a kompromisszum irányába, amikor is a közelgő swingkorszaknak elkötelezett zenészekkel dolgozott együtt, de még itt is a saját elgondolásait követte. Hatása a jazzre szinte felmérhetetlen, kortársainak többsége azon a véleményen volt, hogy csaknem minden jelentős énekes a blues területén, de a jazz számos irányzatában is, stílusában szoros kapcsolatot mutat a Blues Császárnőjével. Bessie Smith még mindig színdarabok és könyvek témája, néhány ezek közül újra felidézi mindazt a máig sem tisztázott legendát, hogy halálát a faji előítélet okozta-e, vagy arra használja őt, hogy olyan nézeteket hangoztasson, amelyeknek semmi közük Bessie Smith életéhez. Chris Albertson Bessie c. kötete, az énekesnő életének és korának egy tökéletesen a kutatásokon alapuló, jól megírott összefoglalása és méltó megemlékezés az amerikai zenetörténet egyik legnagyobb alakjának művészetéről.
Bessie Smith életéről a Bessie című 2015-ös film ad képet, Queen Latifa főszereplésével.
Válogatott lemezalbumok: Any Woman's Blues (1923-30) (1974), Nobody's Blues But Mine (1925-27) (1979), St. Louis Blues (1929), (1981. film soundtrack), The Bessie Smith Collection: 20 Golden Greats (1985), The Empress (1924-28) (1986), Jazz Classics In Digital Stereo (1986), The World's Greatest Blues Singer (1987), The Bessie Smith Story (1924-33) (1989). További információk: Chris Albertson: Bessie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése