Karácsonyi lapok [2005]

Tisztelt Hollósy Lázár
itt a karácsonyi vásár,
jöttünk sietve kocsival,
kérünk sok finom ennival-ót!

Kedves Lázár Júlia,
de jó lenne egy kúria,
kívánunk kertet, zöldelőt
és egy Volvót a ház előtt!

Jó fiam, Hollósy Ferenc,
kísérje utadat szerencs-e,
hadd legyen munka, elegendő,
jó dohány és tele bendő!

Íme Fazekas Eszter,
nála jobb anya nem kell,
forgatás közben, ha ideje marad,
örökbe fogad néhány agarat.

Dolgos Ábrahám Erika,
nála a munka akár a karika- csapás,
reggeltől-estig szervez és szalad,
felújítja a Kínai Falat.

Lázár Dicike, Nami,
ő volt a falu tani-tója,
addig nevelte a sukorói gyerekeket,
míg valamennyi fel nem cseperedett.

Nagymama, Kornis Klára,
szem ma nem marad szára-zon,
élete kész dráma és próza,
iskolatársa Luxemburg Róza.

Grósztata, Hollósy Palika,
manapság magasról szarik a
világra, közben elmereng,
hogy hova tűnt az elme-rend?

Kedves barátnénk Kornis Zsóka,
dícsérje őt ma sárga rózsa,
unokát nevel, akárhányat,
alig várja a dédunokákat.

Szomszédunk, Márványi Judit,
Tőlünk kap ma egy puszit,
rózsaszín ő és haragos zöld
nélküle vacakabb lenne a Föld,

Földszinti lakos a Bohus,
kedve ne legyen borus
mellette soha senkinek,
viruljon véle a Liget!

Örökös menyünk, Kis Emese
mint a villám jár az esze,
egy lánya van és két fia,
van kiről gondoskodnia.

Nagyfiúk, Balázs és Dávid
nekünk a kor nem számít,
az se baj, ha a fejünk tar,
csak sose legyen a kedvünk......szomorú!

Unokánk Hollósy Petruska,
ő már igazi nagy fruska,
éneke népdal és tánca egri,
pár év múlva masztersz degri.

Boldog Karácsonyt Misike,
jól esne már egy picike
pihenés, nemcsak mindig a stressz,
a hülyeségeken szívből nevess!

Köszöntjük Hunyadi Zsuzsikát
küldünk néki sok puszikát,
ő egy igazi jó barát,
gyémántból harminckét karát.

Leánya Galasi Zsófi
hibájául fel lehet róni:
miért nem szanszkritül olvasott,
miért nem mindenből színhatos?

Hollósy Palika balfácán,
nem tanul soha a más kárán,
valamikor ő volt a kapitány,
most csak matat, mint vak a pinán.

Székely Tomi és Ágnes,
jövőre már minden más lesz,
Míg az Áder a szöveget nyomja
Áginak begyógyul minden csontja,

Kalotai Tomika nagy spíler,
Nyitja a licitet két kőrrel,
Vida Zsuzsánna nagy szellem,
nyeri a robbert nagy szlemmel.

Évfolyamtársunk, Bálint Éva,
nála nem lehet gond a téma,
hogyha a főnöke kiveri a balhét,
lekérdezi ő a Kosztolányi Andrét.

Gaztro szakértőnk, Szikora Katalin
minden helyet ismer Budán és Balaton-Akalin,
megmondja, hol lehet Lajosmizsén legfinomabb lepényhalat enni,
Ő az igazi, az eredeti, országos és budapesti
Kocsma Jenny

Jó srác a Lázár Kristóf,
elegáns akár egy kis gróf,
a medencében lazán lubickolt,
mi lesz most veled magyar vizisport?

Kicsi húgocskánk Lázár Lili
távol áll tőle minden dili,
bár az osztálykönyvben nincsenek ötösök,
hamarosan érte döglenek a tökösök.

Dolgos Ábrahám Erika,
nála a munka akár a karika-csapás,
reggeltől-estig szervez és szalad,
felújítja a Kínai Falat.

Csontvári Kosztka Tivadar

Gyógyszerész volt, s csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni. 1894-ben fél évig Münchenben Hollósy Simon növendéke, majd 1895-től Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát, de lényegében autodidakta volt. Az 1890-es évek végén Dalmáciában, Olasz- és Németországban járt. 1902-ben festette Selmecbánya látképe c. művét, majd Jajcéban és a Hortobágyon dolgozott, 1904-ben Egyiptomban, Palesztinában és Athénben járt. Ez út emlékét Kocsizás újholdnál Athénban, a Jupiter-templom romjai Athénban c. képei őrzik. 1904-ben festette a Nagy-Tarpatak a Tátrában, a Görög színház Taorminában c. több négyzetméteres tájképeit.

Nemes Nagy Ágnes: Éj

Sose láttam ilyen éjet

Feketénél feketébbet

Ver a zápor szeges ostor

Szabadíts meg a gonosztól

Hogyan ismerkedtünk össze?

Akkoriban egy régiségboltban dolgoztam. Főnököm nagytekintélyű robusztus személyiségű asszony volt, rengeteg ismerettel és ismerőssel amelyet (akiket) az ördög (!) tudja honnan szerzett, de hogy megvolt neki, azt senki nem vonhatta kétségbe. Helén asszony egy nagy házban lakott a város szélén. A ház kívülről semmilyen se volt, belül rendkívüli. Számtalan helyiség, amelyek látszólag minden rendszer és elgondolás nélkül kapcsolódtak egymáshoz: termek, folyosók, fülkék, raktárak, műhelyek. Bútorok, csillárok, szőnyegek, terítők, függönyök, tárgyak, minden néven nevezett stílusban, vagy éppen anélkül. A szobákban, heverőkön, fotelekben nők és férfiak olvasgatva, csevegve, járva-kelve, sietve, vagy dolog nélkül. Mintha egy Balzac regényből léptek volna elő. Kutyák, macskák, Jenő az országos fekete, Károly a varjú és így tovább. Helén asszony kedvesen fogadott, majd sietve otthagyott hóna alatt egy festménnyel (mindig pénzre volt szüksége).

Magamra maradtam, mert a házbeliek továbbra is tették, vagy nem tették dolgukat. Egyszer csak kinyílt egy ajtó a sok közül és berohant egy tarka kutya. Nem volt félelmetes, inkább meglepő. Mindenkihez odaszaladt, felágaskodva, örvendezve, csóválva, de hang nélkül (csak később tanult meg ugatni). Én kissé elfogódva tűrtem ezt a közeledést, de látva, hogy a háziak derűsen viszonozzák a kutyaköszönést, magam is barátságosan szemügyre vettem, ha egyáltalán meg lehet figyelni a száguldást. A kutya szünet nélkül rohant szobáról-szobára, fotelről kanapéra, ki az udvarra, be a házba. Emlékezetem szerint nem vert le semmit, de még a háziak is óvatosan kitértek a tébolyult rohanás elől. Szele volt a futásnak.

Astor – mint később megtudtam a nevét – egy kicsi agár volt, aki történetesen abban a házban lakott, a tulajdonosa, aki véletlenségből szintén ott lakott, elutazott talán Berlinbe, Helénékre bízva a gondoskodást. A kutya általában a volt gazdája szobájában élt, időnként kibocsáttatva az emberek, meg a többi jószág közé. Megtudtam, hogy tulajdonképpen gazdátlan, megdobbant a szívem, bárcsak az enyém lehetne. Ez a kutya maga volt a szépség. Mint egy szobor, de folytonos száguldásban. Hatalmas szeme, (mint Csontváryé az Önarcképen) folyton az emberek tekintetét kereste és viszonozta. Senki sem maradhatott közömbös iránta.

Mikor óvatosan szóba hoztam a témát, elnézően kinevettek: Astort? Tucatnyi kérője van, a barátnők, barátok, Boldizsár a kissé rovottmúltú ám daliás fiú, Charlotte úr, a gyomorbeteg házibarát, tenyésztők és verseny-rajongók. Astor – sztár volt a maga fajában. Erősen megkívántam a kutyát, mint egy ékszert, vagy drága ruhát.

(Kitérő: Én nem voltam úgynevezett kutyás nő. Viszonyom a kutyákhoz kissé tartózkodó, vagy közömbös volt. Kicsit talán féltem is tőlük, de semmiképp sem értettem őket. Ám van egy férjem is. Palika - a férjem - bolond, elsősorban kutyaügyben, a többiről sokat lehetne írni. Nagy ősi vonzalom él benne az állatok, de főként a kutyák iránt, melyhez képest az emberi kapcsolatok csak tűnő jelenségnek számítanak. Az utcában mindegyik (!) kutya a barátja, vagy barátnője. Így például Athosz az óriás schnauzer, aki felállva embermagasságú, koszos, nyálas, csatakos, gusztustalan. A férj hazafelé jövet negyedórákat töltött Athosszal szoros ölelésben, a kutya nem engedte tovább, kutyaarc, férfikéz elválaszthatatlan szorításban. Hogy nézett ki az a fehér ballon? Vagy Elza a céda, akinek orosz krémtortát hozott, hogy enyhítse a farkaskutya gyűlöletig fokozódó féltékenységét, amely Brunó a masztiff kapcsán gyötörte . Mesélhetnék! )

Szóval a vágy megfogant: mi lenne, ha Astor velünk élhetne! Legközelebb visszatértem a témára. Kicsit enyhébben, de továbbra is tartózkodóan fogadták közeledésemet. Charlotte úr, akivel időközben összebarátkoztunk, elmagyarázta, hogy még ő se döntött véglegesen, de tárgyalnia kell a feleségével. Boldizsár is fenntartotta igényeit: tüntetőleg sétálni vitte Astort (nagyon jól néztek ki!). Harmadjára Charlotte úr kijelentette: ő tesz még egy kísérletet és hazavitte. Szinte összetörtem a teljesületlen vágytól, amelyet a kudarcok csak hevesebbé tettek. Ahányszor megláttam, felgyorsult a szívverésem, mint egy szerelmesnek. Legközelebb – most már gyakrabban jártam oda – ismét megláttam Astort. Tudtam, most már az enyém lesz! A tárgyalás csak percekig tartott, már vittem is oltásra, manikürre. Astor elfogadott, jött velem szépen. Otthon bejárta a lakásunkat, szaladgálva, szimatolva, aztán leültünk a kanapéra, vártuk Palikát. Órákig vártuk, szinte mozdulatlanul, ám ő erről mit se tudott, talán épp valamelyik kuvasznak csapta a szelet. Végül nyílt az ajtó, belépett, kicsit ázottan, meglátott minket Astorral, amint hatásvadászóan ülünk együtt, őrá várakozva.

Megfordult, kiment. Nem tudta feldolgozni a történetet. Jó ideig tartott, míg felfogta, hozzászoktunk, hogy saját kutyánk van. Mit kutyánk? Astor.

Eszter

V. Zs. emlékére

Sz. A. Jeszenyin

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messzeszállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Giacometti

Öcsi

Foto Horváth Dávid

Gyász

Az Asszony, meg az Öreg a városban jártak. Sürgős tennivalóik voltak, kicsit élvezték is a várost. Hazaérkezve az Asszony megszólalt:
- Hol van a Kutya?

Az Öreg lebandukolt a kertbe - nagy volt a kert - kereste. Aztán csaknem belebotlott.
- Megvan, itt fekszik.
- Te, ez már nem él.
- Dehogynem, mindig így szokott aludni.
- De most másképp fekszik.
Az Öreg felvette a Kutyát, rutinosan megtapogatta, a test meleg volt. Benyúlt a hóna alá, a szív nem vert.
- Főnök! Na! - szólította meg.
A szemébe nézett, mint annyiszor, a szem nem válaszolt. Ez már nem volt tekintet.
- Igazad volt, meghalt a Kutya.
A Kutya nagyon öreg volt, túl jón és rosszon. Halála nem érte őket váratlanul. Ezernyi baja volt, gyenge lett a szíve, fogyott az értelme, meglassult a járása. Ami megmaradt, a meghitt, bizalmas kapcsolata az Asszonnyal, meg az Öreggel. És a jó étvágya. Szorgalmasan evett, mint aki kötelességet teljesít. Ha nem jött meg időben az étel, tüntetően járkált fel s alá. Ilyenkor nem látszott a sántasága.
Valamikor, sok-sok évvel ezelőtt az Asszony szerezte a házhoz a kutyát, de az Öreg kedvéért.
Az Asszony elsírta magát:
- Reggel még milyen jó étvággyal evett. Utána az ágyamba is bevettem.
- Milyen okos tekintettel nézett fel rád!
- El kell temetnünk! - mondta határozottan az Asszony.
- Talán beszélek az állatorvossal, mit is kell ilyenkor csinálni. - javasolta bizonytalanul az Öreg.
- Nem lehet várni, el kell temetni! Keress valami ásót!
Az Öreg elment, nem talált, végül az Asszony kihozta.Az Öreg lemosta a Kutyát a kerti csapnál, nem volt benne semmi élet. Sokkal nezezebb volt, mint azelőtt, mintha a halálnak is lenne súlya. Bepakolta valami nejlonba, elhajtva a nagy, makacs legyeket. Az Asszony lerántotta a lepedőt az ágyáról, abba is becsomagolták. Most már teljesen halottnak látszott. Az Asszony kerített egy nagyobbacska dobozt, méretre szabta, aztán elindultak helyet keresni. Nehéz volt találni. Elõször a folyó partján próbálkoztak, elhagyott parton, öreg fűzfák tövében. Darabig ment az ásás, de a fák gyökerei sűrű szövedéket alkottak, elfordult az ásó, nem tudtak mélyebbre ásni. A következő hely egy réten adódott. Virágzó lucerna, lóhere, tágas tiszta rét. A Kutya valamikor az ilyen mezőkön a szabadságtól és a sebességtől bódultan nyargalt kimerülésig.
- Ott abban a bozótosban nézzük meg!
A bokrokon túl kis tisztásban folytatódott a rét, sem a folyó, sem az út nem látszott innen.
- Itt jó helye lesz, szépen akarom eltemetni!
Elkezdték a gödröt kiásni. Az Öreg hamar kifáradt, az Asszony átvette az ásót. Ez is izzasztó, kemény munka volt, a fű alól súlyos, fekete föld, nagy, termékeny rögök fordultak ki. Az Öreg visszavette az ásót, mélyítette a sírt.
- Ne dobáld messzire a földet, vissza is kell hányni!
Szabályos kis négyszöget ástak ki, kellõen mélyet, a szélén földkupaccal.
- Elmegyek a Kutyáért. - mondta az Öreg.
- Bírod majd egyedül?
- Persze.
Hamarosan megjelent az Öreg, vállán a dobozzal, sokáig jött a réten át. Néha megbotlott,de nem esett el, átvette két kézbe a kis koporsót. Az Asszony elébe jött segíteni, ketten vitték a Kutyát. Szépen elfért a sírban. Ásóval, kézzelhányták, kaparták rá a nehéz zsíros rögöket. Kis domb keletkezett, amit az Öreg az ásóval ellapítgatott, ahogy a sírásóktól sokszor látta. Az Asszony kalászokkal, hosszú füvekkel takarta be a dombot.
- Szedek még egy kis virágot.
Kék, sárga vadvirágokat tépett, azokat szórta el még a sír tetején. Megálltak a dombocska fölött, mondani kellene valamit. Az Öreg rákezdte:
- Circumdederunt me...
Aztán:
- Nyugodjál békében!
Az Asszony zokogott,talán még életében nem sírt ennyire, folytak a könnyei, rázta a sírás. Az Öreg kihúzta szikár testét, macsósan, csak nyelt szaporábban.
Otthon leültek csendben. Most mély közös érzések kötötték őket össze: a veszteség és a hiány.
- Hogyan lesz ezután? kérdezte halkan az Asszony.
Az Öreg hallgatott. Nem tudta.

Száz éve született József Attila

"Talán eltűnök hirtelen
Akár az erdőben a vadnyom,
Elpazaroltam mindenem,
Amiről számot kéne adnom..."

Schweitzer

Jelentjük, hogy hazánkba, fővárosunkba, sőt magába Csikágóba látogatott Schweitzer Jancsi, kedves rokon, nejestől, s ebből az alkalomból nagy tavaszi banzájt rendezett Kornis Panni, ahol többen meg is jelentünk. Volt fogyasztás, smúz, láthatás. Előbb utóbb fotók is készülnek és közzé tétetnek

Tass Marianne: Kert, varjúval

Panaszosan kiáltozott a varjú

ilyet még nem hallottam

helyettem panaszolta a világot

lánc lánc eszterlánc

többet semmit sem csinálsz

fáj a vállad fáj a léped

fáj valamennyi kisértet

körülfont az árulánc

nincsen többé eszterlánc

hiába a csokiöntet

alatta nyers hús köszönget

megtéveszt a média

bólogat egy dália

s kerted alján csöndbe ásva

bután pislogsz a világra

Hang: http://www.shades-of-night.com/aviary/sounds/crow2.wav
Kép: Bernáth Aurél: Tél

Hetesek [Írások]

Distichonok I.

Fontos a vas-szén állapotábra, de lényeg az elvi szilárdság,
Szende, ha tud valamit, el nem téríti semmi.
...

Szolipszista magány, kategorikus imperatívusz,
Burzsoá tévtanítások ostorozója – Gedő.
...

Két kicsi lány volt egyszer a híres hétkerületben:
Bébi és Erna babából hipp-hopp dédmama lett.
...

Légyen az biztosítékjavítás, vagy a társadalom kritikája,
Mindnek mestere ő – obsitos Kőműves István.
...

Clausewitz rég elavult, és hol van már Tuhacsevszkij?
Hadtudományokban ezredesünk a menő.
...

Jobb, vagy balfele hajlik-e Ferke, felőle ki hallott?
Kocsmázik valahol, részeges kurvapecér.
...

Emlékszem, szegény Sanyikánk katonás temetésén
sortűz dördült el, célba egy se talált.
...

Horváth úr hamuját a folyóvíz vitte magával,
benne ötdeci szesz, hatvan szál cigaretta.
...

Versfaragó közgazdász, álkommunista narodnyik,
jó haverok mondják: konfúzus pali volt:



Mentség:


Némelyik pentameter nem eléggé csattan ütősre,
mert a sorok végén lusta spondeus áll.
Így esik áldozatul gyakran a nagyszerű forma,
Győz a léha poén, végül vesztes a vers.
...


Szofizmák


Képes az Úristen teremteni akkora sziklát,
Melyet ő maga sem bír felemelni a földről?
...

Orcátlan hazudó valamennyi krétai polgár,
Sőt az asszonyok is – mondta egy krétai bölcs
...

Végy egy hosszú papír csíkocskát, jól tekerintsd meg,
végeit összeragaszd, kész a varázskarika.
Mőbius szalaga oly ravaszul van megbuherálva,
Bárhova indulsz el, túloldalra kerülsz.
...

Hogy tud az isten ekkora katyvaszt összehabarni,
Melyben az ördög sem ismeri már ki magát?
...

Két azonos kitevőjű hatvány összege nem lesz
egyenlő valamely harmadik egynemű számmal.
Századok óta törik fejüket zsenik és dilettánsok,
Fermat úr mosolyog ferdén bajsza alól.