(Gyermekmese)
Farkasnak rossz volt a híre. Háta mögött útonállónak, birkatolvajnak, ragadozónak nevezték. És valljuk be, mindebben volt valami igazság. Nem a teljes, persze, hisz a teljes igazságot vajon ki ismerné, ugyanakkor a szemébe senki se mondta a vádakat, mivel senkise mert volna sárgán világító szemébe nézni. Állítottak neki csapdát, rendeztek ellene hajtóvadászatot, de mindhiába, Farkas óvatos volt, eszes és vakmerő.
Vöröskét ő már régen kerülgette, láthatatlanul. Ismerte szokásait, jövés-menését, előtte növekedett a kislány. Egyszer aztán Vöröske szokása szerint karjára fűzve kosárkáját elindult Nagymamához, keresztül a sűrű-sötét erdőn. Nem félt, bátor kislány volt – vagy inkább nagyocska – nem először tette meg ezt az útat. Fésülhetetlen, rőt, göndör haja csak úgy szikrázott a reggeli fényben. Félúton csatlakozott hozzá Farkas.
Vöröske meg se hallotta közeledését, oly finom léptekkel haladt Farkas az erdőben.
- Szervusz, Vöröske – szólította meg Farkas, halkan, udvariasan.
- Szia, Farkas! Ismerlek ám jól, te sündörögsz mindig az ólak körül. Nézd, Anyukám megtiltotta, hogy barátkozzak veled, tudod, rossz a híred!
- Oké, elfogadom, de olyat még nem hallottál, hogy egy szülő is tévedhet?
- Rendben – feltételesen - de arra ez nem magyarázat, hogy miért olyan rossz a híred.
- Ha rossz, hát rossz! Nincs mit tenni ellene, ha szájára vesz a világ. De a látszat gyakran elfedi lényeget, tudod.
- Jó, ezt Platón óta mindenki tudja, ám most a te jelenségedről és lényegedről beszélgetünk - bár nem lenne szabad. Szóval, ragadozó vagy, avagy nem?
- Húsevő vagyok, mint az egész fajtám, így vagyunk megalkotva az evolúció, vagy bárki által. Miért, ti megvetitek a húst? Akkor minek az illatát érzem a kosárkádból?
- Jó, valóban pakoltunk egy kis libacombot nagymamának. Mégse éhezhet ott az erdőn túli kisházban!
- Nos, mindez azt mutatja, hogy közöttünk több a hasonlóság, mint a különbözőség, lehetnénk akár barátok is, ha nem állna közénk annyi előítélet!
- Látom, Farkas, te művelt vagy, talán kicsit más is, mint azok a kopott szőrű ordasok, akik megtámadják a nyájakat.
- Nekem fekete a bundám és nem tartok a falkával. Az emberek társaságát keresem, azért is járok annyit körülöttetek. Vagy magányosan kóborolok az erdőben. Most bevallom neked, sokat szenvedek a magánytól.
-Szegény Farkas, sajnállak nagyon. Meg jól is esik, hogy elkísérsz. Szegény-szegény magányos Farkas!
Mentek-mendegéltek, hosszú volt az út a sűrű-sötét erdőn át.
Megszólal Farkas:
- Ne cipekedj már annyit Vöröske, hadd segítsek vinni a kosaradat!
- Jól van, Farkas, segíthetsz vinni, de ne is gondolj a libasültre! Hanem hogy fogsz akkor járni?
- Két lábra állok, mint az emberek, egyik mancsomba fogom a kosaradat, másikba a kezecskédet, majdcsak odaérünk a nagymama házához.
Így felállva Farkas még nagyobbnak tűnt, akkora volt, mint egy felnőtt férfi. Megint mentek-mendegéltek, Hanem Farkas mancsa egyre forróbb lett, Vöröskéé is megmelegedett.
- Farkas, milyen forró a kezed, csak nem leszel beteg?
- Más ez a baj, belülről jön a hőség. Megmutassam neked, honnan?
Farkas kitárta a fekete bundáját, - láss csodát! - ott lángolt, izzott pirosan Farkas szíve. Olyan meleg tört elő a fekete bunda alól, hogy Vöröske megrémült:
- Vigyázz, Farkas, még kigyullad az erdő, nem tudtam, hogy neked ekkora szíved van!
- Szeretlek, most már nem titkolhatom tovább! Régóta és csillapíthatatlanul.
- Jaj, jaj, Farkas, ne beszélj így, én még kicsi lány vagyok, te meg a nagy Fekete Farkas, mit szólnának hozzá a szüleim. Meg a falu. Menj vissza a falkádhoz és ne kerülgesd többé a kislányokat!
- Szerelmes vagyok beléd, mást nem mondhatok, te láttad a szívemet, ez az igazság.
- Ó, te szegény Farkas! Most hát mit tegyünk? Akarsz talán egy csókot?
- Hát az bizony jól esne!
Megtörtént a furcsa eset. Szelíden, kis cuppanásokkal, bundasimogatással, majd, ahogy az már lenni szokott, mind hevesebben, hiszen ott lángolt velük Farkas szíve. Fogak, ajakak, nyelvek, hormonok, a szerelem nem ismer határokat. Egy-egy pici vércsepp is megjelent, ki tudja kié.
- Farkas, mondd, mi lesz velünk ezután?
Farkas nem válaszolt.
- Farkas, szólalj már meg, mi van veled, hová lett a szíved tüze?
Csend. Farkas nem szólt, nem lihegett, szája kissé kinyílt, foga kivillant, szeme fénye megtört. Farkas meghalt. Infarctus miocardialis. Megesik ez éltesebb uraknál, különösen húsevőknél, hevesebb izgalmak következtében.
Vöröske felállt, leporolta ruhácskáját, megigazgatta haját, megette a nagymamának szánt libacombot és szomorúan folytatta útját. A kalandról senkinek se szólt, csendes leányka volt. Farkast nem siratta senki más.
